Mellár Tamás: Én nem változtam, már nem tudom képviselni a fideszes irányvonalat

Egyetemen tanít, alapítója a konzervatív értelmiséget összefogó Eötvös csoportnak, országszerte előadásokat tart, presbiter és gondnok, zongorázik, borászkodik, s tervei szerint elindul a 2018-as or­­szág­­gyű­­lé­­si választáson. Mellár Tamás közgazdászprofesszor válasza arra, hogy miért akar politizálni, annyi: egyszerűen nem ülhet tétlenül.

2017. október 12., 08:17

Szerző:

– Hogy sikerült a szüret?

– A merlot szőlő egy része még a tőkéken van, de a szüret nagyjával megvagyunk, úgy tűnik, a mennyiséget és a minőséget nézve is jó az idei termés. Azt, hogy maga a bor milyen lesz, még nem tudom, mert amit most készítünk, csak jövő nyáron vagy ősszel mutatja meg magát. De ne gondoljon óriási birtokra! A szekszárdi borvidéken másfél hektárnyi területen kékfrankos, portugie­­ser, merlot és zweigelt szőlőfajtákból készítünk kézműves borokat.

– Ez palackban mennyit jelent?

– Csak az igazán jó minőséget palackozzuk le, ami évente nagyjából 500-600 üveg bor. Az az igazság, hogy közgazdász létemre nem szabadna olyan helyzetbe kerülnöm, amiben vagyok, a birtok ugyanis köztes: hobbinak túl nagy, a gazdaságos műveléshez vagy hogy megéljünk belőle, túl kicsi.

– Vagyis amikor munka van a birtokon, azt a család végzi?

– Igen. A fő borászunk a kisebbik fiam, Gergely, aki különben kétlaki életet él, decembertől márciusig Ausztriában dolgozik, a többi időben meg a szőlővel foglalkozik. Az egyik unokaöcsém szokott segíteni a földmunkában, a telepítéshez meg a metszéshez külső segítséget veszünk igénybe, de különben mindent mi csinálunk. A feleségemmel rengeteg időt töltünk a birtokon, ami nekem megváltás a sok ülőmunka után. Arra nem tudom rávenni magamat, hogy kilométereket fussak vagy konditerembe járjak, de egy nap fizikai munka a szőlőhegyen három-négy napra feltölt, és utána sokkal jobban megy a szellemi munka is. Számomra a szőlőtermesztés és a borkészítés igazi kihívás. Sok titka, csínja-bínja van, bármikor el lehet rontani, muszáj nagyon odafigyelni. Minden év más, nincsenek receptek, sokszor a megérzésre kell hagyatkozni. Amikor tanácstalan vagyok, mondjuk egy olyan alapvető kérdésben, hogy mikor kellene leszedni a szőlőt, telefonos segítséget szoktam kérni a profi barátaimtól.

Fotó: Bazánth Ivola

– Kiktől?

– A szekszárdi borvidékről Vida Pétertől és Hetényi Jánostól, vagy a villányi borvidékről Jekl Bélától. Egyelőre ritkán van sikerélménye a pincészetünknek, de amikor ez előfordul, arra nagyon büszke vagyok: a 2016-os merlot-nk például aranyérmes lett, a kékfrankos pedig ezüstérmes. A 2012-es merlot-nk nemcsak hogy aranyérmes lett, de az aranyérmes borok között is a legjobbnak bizonyult a helyi borversenyen.

– Ismerek olyan borászt, aki szenteste a családjával kimegy a szőlőhegyre, kinyitnak egy üveg bort, és megköszönik, amit kaptak a tőkéktől. Csináltak már ilyet?

– Nem. Én megörököltem az ősi családi birtokot, de valójában inkább úgy fogalmazhatnék, a nyakamba szakadt. Fiatalkoromban kifejezetten nem szerettem a szőlőben dolgozni, sőt a bort sem szerettem.

– Mitől változott meg?

– Hosszú folyamat volt. Először a bort kezdtem meg­­szeretni 45 éves korom környékén, és ahogy öregedtem, egyre inkább visszatértem az őseim­­hez, és földtúró lettem. A felelősséget mindig is éreztem, hogy a birtokot életben kell tartani. Mára a birtokfejlesztések következtében ott tartunk, hogy az a kérdés, kilépünk-e a piacra, belemegyünk-e egy komoly bevizsgálási, engedélyeztetési procedúrába, vagy maradunk műkedvelő amatőrök. Ha előbbi mellett döntünk, azt nem én fogom menedzselni. Nekem a szőlő hobbi, nem kívánok új frontokat nyitni, 63 évesen nem szeretném átprofilírozni magamat.

– Benne volt Orbán Viktor miniszterelnök legszűkebb tanácsadói kö­­ré­­ben, a Fidesz nevezte ki a Központi Statisztikai Hivatal elnökének, vezette a Századvég Gazdaságkutatót, Fidesz-közeli konzervatív közgazdásznak mondták. Ez nem politikai tisztség ugyan, de elég erős kötődés egy párthoz.

– Így is fel lehet fogni, meg máshogy is, ahogyan én gondolom. A hírekben megjelent, hogy 2018-ban a Bokros Lajos-féle MoMa párt színeiben indulok Baranya 1. számú választókerületében. A helyzet az, hogy függetlenként szeretnék indulni, de a MoMa és az LMP is mögém állt. Nem akarok párthoz kötődni, eddig sem viseltem semmilyen politikai tisztséget. Sosem voltam párttag, bár kétségkívül a Fidesszel szimpatizáltam, hozzá közel állónak gondoltam magam, különösen 1998 és 2002 között. 2011 elején vált számomra világossá, hogy már nem tudom tovább képviselni a fideszes irányvonalat, akkor léptem ki a Századvégből is. Ma Magyarország sorsdöntő helyzetben van, ilyen időkben nem ülhetek tétlenül.

– Amúgy sem ül tétlenül, állandóan kritizálja a kormányt, tanít, tanulmányokat, újságcikkeket ír, konferenciákon ad elő, tagja a konzervatív értelmiségiekből álló Eötvös csoportnak.

– De most még kézzelfoghatóbban is tenni akarok valamit.

– Miért most?

– A következő években derül ki, hogy Magyarország bent marad-e az unió­­ban, stabilizálni tudja-e a helyzetét itt és a monetáris unióban, vagy kívül kerül, és egyre távolodik Európától, az európai kultúrától, demokráciától, és helyette az oroszokkal, valamint a törökökkel fűzi szorosra a kapcsolatát. A választáson ez lesz az egyik legfontosabb tét. Engem ezek a kérdések motiválnak. Meg hogy valahol tetemre hívjam azokat a demokratikus ellenzéki pártokat, amelyek látszólag semmiben sem tudnak megegyezni, ami közelebb vinné őket a hatalomváltáshoz. Ebből a szempontból izgalmas kérdés, hogy vajon mely pártok állnak egy független, önálló jelölt mögé. Mert ha mellettem lesznek, akkor úgy gondolom, jó esélyem lehet legyőzni a fideszes jelöltet.

– Vagyis választást nyerni helyben hiteles emberekkel lehet?

– Nő a Fidesz elutasítottsága, de az emberek nem tudnak kire szavazni, mert nincs hiteles alternatíva. Az ellenzéki pártok bizalmi tőkéje elveszett, ideje aktivizálni magukat a helyi szinten elismert civileknek. Persze lehet, hogy csak én gondolom így. Elképzelhető, hogy három hónap múlva már azt mondom magának, mivel a pártok többsége nem támogatott, el sem indulok. De én legalább megpróbálom.

– Gondolta volna, hogy konzervatív jobboldali emberként egyszer azzal a Fidesszel szemben pozicionálja magát, amelyben mélyen hitt?

– Én nem változtam. Ha megnézi, hogy 2010 előtt milyen gazdaságpolitikai állásponton voltam vagy milyen kritikákat fogalmaztam meg a szocialista kormányzásról, és mit mondok most, az látszik, hogy az értékrendem állandó. Ha viszont azt nézi meg, miket nyilatkoztak a fideszes vezetők 2010 előtt, és mit mondanak most, látható, hogy ők változtattak, kezdve az európai orientációtól a paksi bővítésen át társadalompolitikai kérdésekig. Egyébként sok mindenre nem gondoltam, ami egyszer csak megtörtént. Ha 1986-ban megkérdezi, hogyan látom a szocializmus ügyét, azt válaszolom, a Kádár-rendszer stabil, még az unokám is ebben a politikai berendezkedésben fog élni. Aztán 1987–88-ban olyan események indultak el, amikre nem számítottam. Például Soros-ösztöndíjjal az Egyesült Államokba mehettem egy évre a családommal együtt. Azt sem gondoltam, hogy vissza fogunk jönni. De jöttünk, mert a rendszerváltozás miatt jönnünk kellett. Arra sem számítottam, hogy négy év alatt vissza is szívja a rendszerváltozást az ország, és olyan miniszterelnöke lesz, aki 1956-ban a forradalom ellen harcolt. Amit most mondok, a jövőre is vonatkozik. Az emberek azt hiszik, a Fidesz-kormány annyira beágyazódott, hogy nem lehet kirobbantani. A történelem nem így működik, egy hónap alatt történhet annyi minden, mint húsz év alatt sem.

Fotó: Mellár Gergely

– Nem tart attól, hogy ön után nyúl a Fidesz?

– El tudom képzelni, hogy ha elindulok a választáson, karaktergyilkosság kezdődhet el. Biztosan nehezen fogom megélni, lelkileg készülök rá.

– Hogyan lehet arra lelkileg készülni?

– Például azzal, amit a beszélgetésünk előtt csináltam.

– Mit csinált?

– Zongoráztam két órát.

– Mit játszott?

– Most éppen dzsesszt. Hatvanéves koromban döntöttem el, hogy bármi is történik, arra mindig hagyok időt, hogy naponta egy-két órát zongorázzam. Ez nekem jó, kikapcsol, felvidít. Fiatalkoromban volt zenekarom, jártam zeneiskolába is, szóval van valami múltam, de különben amatőr mindenevő vagyok. Játszom a hatvanas, hetvenes évek rockzenéit, dzsesszt, dzsesssztenderdeket, egyszerűbb komolyzenei darabokat vagy éppen templomi énekeket.

– Templomit?

– Zengővárkonyban, az egyháznál presbiter és gondnok vagyok. Számomra fontos a vallás, mindig is jártam templomba, apám kántor volt, én meg gyerekként a templomi orgonát fújtattam neki.

– Átlátja, hogy milyen állapotban van a magyar gazdaság, mi történik a politikában, az egyetemi tanítás miatt belelát a fiatalok világába, vidéki lévén érzékeli, mi a helyzet falun, és mivel az egyházban is szerepet vállal, találkozik a vallásos emberek gondolataival is. Milyen állapotban vannak a magyar emberek?

– Rosszban. A legrosszabb, amit itthon, a faluban vagy a templomban látok, hallok. Felfoghatatlan, hogy az emberek ennyire fogékonyak az uszításra, s mennyire nem értik, mi történik migrációügyben. Az őcsényi eset nem lepett meg, ugyanezt látom Zengővárkonyban is. A fiataloknál jobb a helyzet. Ha öt évvel ezelőtt kérdezett volna, akkor azt mondom, apolitikusak, nem érdekli őket, ami körülöttük történik. Most kíváncsibbak, aktívabbak, a saját bőrükön érzik, hogy baj van, hiszen barátaik, ismerőseik költöznek sorra külföldre. Megérezték: ők is tehetnek azért, hogy milyen jövőnk lesz. Emiatt akár optimista is lehetek.