Újra meghátrált az Orbán-kormány, az egyetem előnyére módosítják a lex CEU-t

2017. október 13. 14:45 - szerző: Ágoston Zoltán

Az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás árnyékában módosítják a felsőoktatási törvényt, és egy évvel meghosszabbítják a határidőket azoknak a feltételeknek a teljesítésére, amelyeket a jogszabály a Magyarországon működő külföldi egyetemek számára megállapított – derült ki Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteki bejelentéséből. Ez azt jelenti, hogy ha az Országgyűlés is rábólint, az érintett felsőoktatási intézményeknek – köztük a CEU-nak – 2018. január 1. helyett 2019. január 1-ig kell teljesíteniük a feltételeket. 

A döntés azt sugallja, hogy az Orbán-kormány meghátrált a felsőoktatási törvény módosítását érő áprilisi bírálatok előtt, de a kép ennél árnyaltabb. A lex CEU néven ismert törvénymódosítás ugyanis egyik feltétele az, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemek az anyaországukban is akkreditált képzést folytassanak, ennek pedig már a CEU is megfelel azzal a szerződéssel, amelyet a New York-i Bard College-dzsal kötött annak érdekében, hogy oktatási tevékenységet folytathasson az Egyesült Államokban, New York államban. Az Európai Bizottság mellett a felsőoktatási törvényt korábban bírálta a Velencei Bizottság is. Az Európa Tanács tanácsadó testülete aggályait hangoztatta a végrehajtásra adott rövid határidők miatt és azért is, mert szerinte a törvény hatályát nem lehetne kiterjeszteni visszamenőleg már Magyarországon működő egyetemekre. És nem tetszett a törvény az Egyesült Államoknak sem, amelynek a budapesti nagykövetsége közleményben azt írta, a jogszabály visszalépést jelent a gyülekezési jog és a szólásszabadság terén is.

Fotó: Kökényesi Gábor

Trócsányi a bejelentéskor persze nem hagyhatta ki, hogy „az egyre fokozódó, minden jogi alapot nélkülöző nyomásgyakorlás” ellenére a kormány kitart a meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még a CEU-ra is.  Szerinte azt Magyarország nem tudja elfogadni, hogy ezeket a szabályokat a már működő felsőoktatási intézményekre ne kelljen alkalmazni, hiszen éppen ez az értelmezés eredményezne diszkriminatív helyzetet.

Ami a kötelezettségszegési eljárást illeti, az a múlt héten lépett új fázisba. Az Európai Bizottság október 4-én úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött az ügyben az Orbán-kormánynak, amely egy hónapot kapott, hogy összhangba hozza az EU-s szabályokkal a kifogásolt törvényt, máskülönben a testület az Európai Bírósághoz fordulhat. Ennek kapcsán Trócsányi azt mondta, teljes mértékben jogi, szakértői jellegű vitáról van szó, amelyben folyik a párbeszéd, ezért az Orbán-kormány bízik abban, hogy a kötelezettségszegési eljárás során felhozott jogi érveket a bizottság érdemben megfontolja.