Peren kívül megállapodott a kormány Simicskával, kapott 45 milliárdot

2017. december 14., 17:22

Szerző:

Per nélkül megállapodott a kormány az M4-es autópálya 2015-ben leállított építkezését kivitelező cégekkel, többek közt Simicska Lajos Közgép Zrt.-jével – írja a Világgazdaság. A megállapodás értelmében a kormány nem fizet kártérítést a felbontott szerződések miatt, de megtérítette a már elvégzett munkát és a helyszínre szállított anyagok költségét, összesen 45 milliárd forintot. 

A beruházást – amelyet a Simicska–Orbán-szakítás előtt foggal-körömmel védett a kormány – 2015 tavaszán, nem sokkal a február 6-i G-nap után állították le kartellgyanúra hivatkozva. Simicska cége, a Közgép egy konzorcium tagjaként kezdte el építeni az autópályát. A beruházás nagyjából 70 százalékban készen is volt, amikor a kormány leállította az építkezést. Ekkor Lázár János szerint a kormány már nagyon gyanúsnak találta, hogy az Alföldön négymilliárd forintba kerül egy kilométer autópálya. (Nem sokkal korábban  még remekül meg tudták magyarázni többek között a rossz talajviszonyokkal meg a Zagyva árterén átívelő híddal.) A Közgép megtámadta a döntést, ez zárult a mostani megállapodással.

Az M4-es építését azóta újra elkezdték, de gyorsforgalmi út lesz belőle, és a Közgépnek már nem lesz hozzá köze, a Mészáros Lőrinc köreihez tartozó Szijj László cégei, a Duna Aszfalt és a Hódút Kft. építheti meg

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.