Megáll az ész, micsoda takarékoskodásról számolt be a Fidesz a kampányelszámolásában

2018. június 2., 08:49

Szerző:

Péntek este megjelent a Hivatalos Értesítőben a Fidesz és a KDNP hivatalos beszámolója a 2018-as választások kampányköltéseiről. A 444.hu szúrta ki, hogy a a kormánypárt azt írja, hogy

mindössze 873 737 554 forintot költött a kampányra. 

Az alig néhány soros közlés szerint a párt mindössze 873 737 554 forintot költött a kampányra, ebből 611 933 219 forint volt az költségvetési támogatás, 261 804 335 forintot pedig választási célú adományként gyűjtöttek össze.

A Fidesz „programja" – ez a kiadvány se lehetett olcsó, ám a Soros-ellenes kormányzati hadjáratot az adófizetők biztosították a pártnak

Csakhogy, mint a portál felhívta a figyelmet: ugyanebben az kampányidőszakban, vagyis február 1-től április 8-ig a kormány nem volt ilyen spórolós. Rogán Antal minisztériuma nettó 6,9 milliárd forintot költött hirdetésekre, tavaly pedig 12,3 milliárdot szórt el a Miniszterelnöki Kabinetiroda a sorosozós kampányokra és a nemzeti konzultációk eredménykommunikációjára. Ráadásul a kabinet éppen az országgyűlési választások előtt döntött az Erzsébet-utalványok kiosztásáról és a téli rezsicsökkentésről is, így mindezeket igencsak könnyű lenne a Fidesz kampányköltségeihez számolni.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.