Még mindig nem lehet megnyitni a Sorsok Házát, négy év sem volt elég egy vizsgálatra

2018. július 12. 14:43 - szerző: 168 Óra

Még mindig nem lehet tudni, mikor nyithat meg a Sorsok Háza. Már négy éve húzódik egy vizsgálat, amit Lázár János utasítására indított a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2014-ben. A hivatal megerősítette, hogy a vizsgálat még mindig tart – írja a 24.hu.

Lázár a Kehi-ellenőrzést azért rendelte el, mert többletforrást kértek a beruházáshoz, és a miniszter meg akart győződni az igény megalapozottságáról.

A 24.hu kereste a Kehit a vizsgálattal kapcsolatban, de a folyamatban lévő vizsgálat miatt a hivatal megtagadta a vizsgálat részmegállapításainak közlését is.

Fotó: Facebook

Pedig tavasszal felröppent a hír, hogy Lázár János távozásával a Miniszterelnökségből elhárult az akadály, és hamarosan megnyithat a hétmilliárdból felépített múzeum. A kormány 2013-ban határozta el, hogy a volt józsefvárosi pályaudvar területén létrehozza a holokauszt gyermekáldozatainak emlékhelyét. Az ötletgazda Szita Szabolcs, a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely (HDKE) igazgatója volt. Később a beruházás mégis Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója irányításával jött létre. Lázár, akkor még Miniszterelnökséget vezető miniszterként 2015-ben leállíttatta a beruházást. Többen aggódtak amiatt, hogy Schmidt irányításával a magyar hatóságok felelősségét mentegető kiállítás jön létre. A miniszter ezért közölte, hogy a Sorsok Háza akkor valósul majd meg, amikor a magyarországi zsidó közösségek együttesen támogatják azt.

Amint arról mi is beszámoltunk, hiába nem valósult meg a kiállítás, az állagmegóvás évente 82 millió forintba kerül az adófizetőknek. Schmidt és Lázár egymást hibáztatták a helyzet miatt.