Még a Magyar Krónika főszerkesztője is ellenzi a genderszakok betiltását | Netrix Media Systems

Még a Magyar Krónika főszerkesztője is ellenzi a genderszakok betiltását

2018. augusztus 10. 14:36 - szerző: 168 Óra

Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője is értetlenül áll a kormány döntése előtt, amivel gyakorlatilag betiltotta a genderképzést. Nyilvános Facebook-bejegyzésben arról ír, hogy ha igaz a hír, akkor most eljött a pillanat, hogy a kormány politikáját támogató nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiek megvédjék a kormányt saját rossz döntésétől.

Amint arról a 168 Óra is beszámolt, a hét elején az egyetemek mindössze 24 órát kaptak egy rendeletmódosítás véleményezésére. A módosítás szerint a jövőben nem indulhat képzés a genderszakként emlegetett társadalmi nemek tanulmánya szakon. Ez két egyetemet érint, az ELTE-t és a CEU-t, mert mesterképzés csak ebben a két intézményben folyik.

Bencsik azt írja, hogy ha igaz a hír és a 24 órás határidő, az egyszerűen sértés, vagy ami még rosszabb, hatalmi arrogancia.

– Ha igaz a hír, akkor itt ráadásul alapvető tájékozatlansággal van dolgunk. A gendertudomány ugyanis nem az, amit felületes újságírók írnak róla. Nem túltolt feminizmus, nem a család szétverése, nem kisgyerekek nemváltásának támogatása, nem tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása. Hanem annak vizsgálata, hogy a biológiai nem miként jelenik meg a társadalomban. Márpedig megjelenik. És ennek ezer vonatkozása van. És ha ezeket nem ismerjük, hogyan akarjuk elérni például azt, hogy a társadalom visszanyerje a reprodukciós képességét? Hogyan akarjuk megtalálni az eszközöket ahhoz, hogy a férfiak és a nők újra szeressék a gyerekeket?

– írja.

A főszerkesztő megjegyzi, hogy a gendertudományokat az egész világon kutatják és oktatják, és segítenek megérteni, hogy miért viselkednek úgy az emberek, ahogy, és mit kellene tennünk, hogy jobban működjön a társadalom.

– Valaki azt írta az ügy kapcsán: nem kell félni ettől a konfliktustól. Igaza van, de ellenkező előjellel. A betiltás ugyanis nem konfliktus. Legyen genderszak, és mi, keresztény konzervatívok ütközzünk velük. Aki bízik a saját érvei erejében, az nem akarja betiltani az ellenfelét. Ne legyen hát igaz a hír. A kormány ne akadályozza meg a társadalmi nemek mesterszak további működését. Bízzon bennünk, nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiekben, hogy megvédjük azokat az értékeket, amelyekkel azonosul

– állapítja meg.