Másfél milliárdot kérnek Ungár Pétertől a Magyar Nemzetért és a honlapjáért

Simicska Lajos szándékosan túlárazza a lapot, hogy az ne kerülhessen újra az Orbán-kormány befolyása alá. Az LMP-s politikus szerint egy-két héten belül lezárulhatnak a tárgyalások.

2018. április 13., 18:01

Szerző:

1,5 milliárd forintot szabtak meg Ungár Péternek Simicska Lajos munkatársai a héten bezárt Magyar Nemzet és mno.hu-ért

– értesült a 24.hu.

Az LMP-s politikus már a Magyar Nemzet bezárásának a napján jelentkezett, hogy érdekli az üzlet. A másik érdeklődő Milkovics Pál visszalépett végül, mert nem kapott ajánlatot Simicskáéktól.

A 24.hu szerint a 1,5 milliárdos ár túl magas, és a tulajdonos szándékosan túlárazta a lapot, hogy az ne lehessen másé és ne kerülhessen újra az Orbán-kormány befolyása alá. Ungár Péter vételi pozícióját gyengíti, hogy a Terror Háza Múzeum főigazgatójának, Schmidt Máriának a fia, egyúttal a Figyelő hetilap tulajdonosának résztulajdonosa.

Az LMP-s politikus nem cáfolta és nem erősítette meg a 24.hu információját. – Mély tisztelettel szeretném jelezni, hogy mint azt korábban, a tárgyalások kezdetén elmondtam, a tárgyalások lezárultáig nem nyilatkozom a Magyar Nemzetről, kérem, hogy ezt tartsák tiszteletben – válaszolta a portál érdeklődésére. Úgy vélte,

a tárgyalások egy–két héten belül lezárulhatnak.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.