Marton László inkább nem tanít az egyetemen, amíg ki nem vizsgálják a zaklatási ügyét

2017. október 20., 17:11

Szerző:

A Vígszínház főrendezőjét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanárát és professor emeritusát csütörtökön Sárosdi Lilla színésznő név szerint is megvádolta azzal, hogy húsz éve szexuálisan zaklatta egy kocsiban. Marton László rágalomnak minősítette a vádat, amitől függetlenül az egyetem volt és jelenlegi hallgatói petícióban követelték, hogy az egyetem indítson vizsgálatot, őt pedig függesszék fel ennek a lezárultáig. Az SZFE egyébként húzódozik a vizsgálattól, egy korábbi közleménye szerint legalábbis megvárná, hogy független hatóság állapítsa meg a jogsértést az ügyben.

Marton László levele így hangzik:

„Tisztelt Rektor Úr!

Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok.

Annak érdekében, hogy az általam annyira szeretett növendékek körében semmiféle zavar ne támadjon, a vizsgálatig, amelynek állok elébe, felfüggesztem oktatói tevékenységemet.

Tisztelettel,

Marton László

Budapest, 2017. október 19.”

M. Tóth Géza rektor ezt elfogadta.

Sárosdi Lilla férje, Schilling Árpád csütörtök este e Hír TV-ben úgy nyilatkozott, Marton László évtizedeken át zaklatott nőket, és több áldozatról is tudomást szerzett azóta, hogy a felesége október 14-én előállt a maga történetével.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.