Márki-Zay Péter: Orbán Viktor legszűkebb családi és baráti környezetének a gazdagodásán dolgoznak

2018. február 10., 14:55

Szerző:

Szeretné, ha legalább az a tanulsága lenne a február 25-i hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásnak, hogy rengeteg csalódott fideszes szavazó van – mondta Márki-Zay Péter pénteken az ATV-nek adott interjújában. A megméretésen függetlenként, de teljes ellenzéki támogatással induló politikus elárulta, hogy 2002-ben még tüntetett is a Fidesz mellett, és bár a 2006-os kampány már nem tetszett neki, még 2010-es választásokon is a jelenlegi kormánypártra voksolt. „Nem én árultam el azokat az értékeket, amelyekbe ma is hiszek. Ez a Fidesz lett mára vállalhatatlan” – fogalmaz, hozzáfűzve, hogy a helyi Fidesznek borzasztóan nehéz megemésztenie, hogy ő tulajdonképpen fideszes. 

Fotó: Kovalovszky Dániel

Márki-Zay Pétert az interjúban megkérdezik arról is, mit szól az egykori egyetemi tanára, Lánczi András kijelentéséhez, miszerint az, amit korrupciónak neveznek, az valójában a Fidesz legfőbb politikája. Erre azt válaszolja, hogy ha egy széles nemzeti tőkésosztály-építési programról lenne szó, akkor még támogatná is, de csak Orbán Viktor legszűkebb családi és baráti környezetének a gazdagodásán dolgoznak.

A kérdésre, hogy mi nehezíti a helyzetét a legjobban, a politikus – aki civilben közgazdász, hétgyermekes, hívő katolikus apa, a hódmezővásárhelyi Szent István Király Plébánia egyháztanácsának a világi elnöke – azt válaszolja, hogy a valódi függetlenség. Beszél arról is, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter városában a legtöbb támogatást nem a pártoktól, hanem azoktól a hívőktől kapja, akik a korrupció és a megfélemlítés ellenére ki mernek állni mellette. Hódmezővásárhelyen nagyon komoly megfélemlítés van. Rengeteg ember félti az állását, de neki sokan mondják azt is, hogy tudni fogják, február 25-én hova kell rakni az x-et – állítja.

Hódmezővásárhelyen Almási István néhai polgármester halála miatt kellett kiírni időközi polgármester-választást. Ezen Márki-Zay Péter a fideszes alpolgármesterrel Hegedűs Zoltánnal és egy, az indulása miatt az MSZP-ből kizárt jelölttel, Hernádi Gyulával ellen indul a tisztségért az április 8-i országgyűlési választások szintfelmérőjének tartott versenyben. A kampányról ebben a kiváló riportunkban írtunk részletesen.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.