Márki-Zay Péter mozgalmat indít útnak, szerinte még az idén létre fog jönni

Valamilyen szervezet, leginkább mozgalom még idén létre fog jönni – mondta a hódmezővásárhelyi polgármester egy vaárnapi nyilvános beszélgetés után.

2018. augusztus 20., 05:49

Szerző:

Hódmezővásárhelyen vasárnap

  • Márki-Zay Péter polgármester
  • Hadházy Ákos, az LMP volt társelnöke,
  • Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, volt washingtoni és oslói nagykövet 
  • Róna Péter közgazdász professzor 
  • és a Fidesz egykori képviselője, Hegedűs István

részvételével tartották egy nyilvános beszélgetést Európa jövőjéről. Bár a helyi Fidesz és az egyik Lázár Jánoshoz közeli portál próbálta szítani a feszültséget, azzal vádolva meg a polgármestert, hogy a politikai céljaira használja fel az ünnepet, amelyen pártot fog alapítani, a 444 helyszíni riportja szerint ez nem történt meg, a 150 fős hódmezővásárhelyi közönség nyugodtan hallgatta a vitát. 

Abban mindenki egyetértett, hogy Magyarország számára nincs más út az európai és az euroatlanti integráción kívül.  Márki-Zay Péter azt mondta, hogy van ugyan probléma az EU-val – példaként a 2015-ös menekültválásg dilettáns kezelését és a banán, illetve az uborka alakjának a leírásába merülő túlzott bürokráciát említette –, de a szervezet ezzel együtt sem a problémát, hanem a megoldást jelenti, az viszont csalódás volt a számára, hogy a magyarországi korrupciós ügyek ellen az EU csak akkor emeli fel a szavát, ha az érdekei úgy kívánják. Ez történt Paks II. esetében is, a helyzetnek pedig nem kedvez, hogy amíg a német cégek elégedettek és óriási profitot visznek ki Magyarországról, addig Németország nem fogja igazán kritizálni aaz Orbán-kormányt. Ő maga egyébként szívesen látna egy „európai FBI-t”, amelytől a bűnözőknek lenne félnivalójuk.

Utóbbi kapcsán már Hadházy Ákos emlékeztetett, hogy ő petíciót írt, követelve, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, az Orbán-kormány Magyarországát pedig a

dezinformációs diktatúra

fordulattal jellemezte. Róna Péter a maga részéről azt firtatta, hogyan lehet, hogy Magyarország 14 ezer milliárd forintot kapott az EU-tól, de felzárkóznia nem sikerült, most is az egyik legszegényebb tagországnak számít.  És esett szó az Európai Egyesült Államok ötletéről is, amelyről Jeszenszky Géza a nahgyköveti élményei alapján azt mondta, ez a koncepció sem annyira ijesztő, az európai országo pedig annyira különbözőek, hogy nem valószínű, hogy valaha alapítanak egy ennyire integrált szövetséget. A vitát a videón lehet megnézni.

 

 A 444 a beszélgetés után megkérdezte Márki-Zay Pétertől, hogy lesz-e mindebből párt, amire a politikus úgy felelt, 

valamilyen szervezet, leginkább mozgalom szerinte még idén létre fog jönni. 

A polgármester egyébként Lázár Jánost is meghívta a nyilvános beszélgetésre, de ő inkább távol maradt az eseménytől.