Márki-Zay Péter: Ha együtt maradtok, és kiálltok mindenkiért, holnap megdől ez a hatalom

2018. április 21., 21:49

Szerző:

Őrjöngve fogadta a tömeg a független hódmezővásárhelyi polgármestert, Márki-Zay Pétert, aki a szombati kormányellenes demonstráción szólalt fel. Bár múlt héten csak levélben üzent, most lapunknak azt mondta, azért fog beszélni, mert újra felkérték.

Márki-Zay beszédét azzal kezdte, múlt héten megtapasztalta, mi az értelme a tüntetésnek, és látja, hogy van remény. Szerinte, bár el kell fogadni ezt a választási eredményt, de a kormányellenes sereg nem egy vesztes sereg. – Hinnünk kell benne, hogy ami nem öl meg, az megerősít – idézett fel egy helytálló közhelyet. A magyar nép – folytatta – ezen a választáson leváltotta az ellenzéket. Nem bízhatjuk a jövőnket olyanokra, akik nemhogy a nép, hanem a saját érdekükben sem képesek összefogni.

Fotó: Merész Márton

A polgármester úgy véli, minden pártban vannak tisztességes emberek, de olyanok is, akik nem valók a képviseletünkre. Utóbbival a Fidesszel kollaborálókra célzott, majd kétségbe vonta hogy a Fidesz nemzeti és keresztény lenne. – Senkinek ne legyen kétsége, hogy nekünk Magyarország az első – mondta hatalmas üdvrivalgásra.

Márki-Zay beszélt arról is, hogy a hódmezővásárhelyi győzelem és az országos vereség is azt mutatta, országos,

össznemzeti összefogásra van szükség.

– Összeköt bennünket, amit együtt veszítettünk el. Harcolni fogunk mind a 106 választókörzetben. Biztosítani fogjuk, hogy mindben összefogjanak a szabad magyarok. Lesz egy ellenzéki jelölt mindenhol – állította, majd hozzátette, fognak harcolni a fideszes ügynökök ellen is, a vidékiekért is, a sajtóért is.

- Harcolni fogunk az igazságért, egy olyan ügyészségért, amely a magyarokat, nem a bűnösöket védi. Nem engedjük, hogy a bíróságok függetlenségét felszámolják - mondta.

A polgármester szerint van új ellenzék, lesz új ellenzék. - Ti vagytok az új ellenzék - mondta a tömegnek. Márki-Zay adatokat is közölt, amelyek szerint eddig tízezren csatlakoztak a rendszervaltas2018.hu portálon ahhoz az új szervezéshez, amiben ő maga is részt vesz.- Egyik elnyomó rendszer sem tart örökké - emlékeztetett, majd hozzátette, még az sem biztos, hogy a bukásához négy évet kell várni. Erre a mondatra a tömeg hangosan üvölteni kezdte, hogy „Orbán, takarodj!”

Márki-Zay szerint az embereknek számos eszközük van a változtatásra, és arra szólított fel, hogy ne kívülről várjuk a segítséget.- A szabadságát bármely nép csak maga vívhatja ki...A manipulált tömegek rájöhetnek, hogy átverték őket, és ez is veszélyezteti a Fideszt - tette hozzá, de remélte, hogy senki sem kívánja, hogy erőszak legyen, mivel az szerinte csak a Fideszre jellemző. - Egy egységes, összetartó ellenzéknek csak a békés út járható - mondta, majd hozzátette, hogy a megzsaroltakat viszont megvédik, mától fogva nincsenek egyedül. - Senkit sem hagyunk magára! - ígérte.

- Ha együtt maradtok, s kiálltok mindenkiért, holnap megdől ez a hatalom. Ha mind szóltok, akkor semmi sem maradhat titokban - mondta, majd azt kérte a tömegtől, hogy senki se féljen.

- Ezt a rendszert csak a félelem tartja össze. Ha holnaptól senki nem fél, ez a rendszer összedől. Mindenkinek most kell döntenie, a történelemkönyv lapjainak mely oldalára akar kerülni - mondta a polgármester.

– Nincs időnk megvárni a jövőt. MOST

– üzente Márki-Zay Péter szerint a tüntetés.

Márki-Zay zárásként arra kérte a tömeget, hogy fogják meg a mellettük állók kezét. - Aki mostantól a legkisebbet is bántja közülünk, annak mindannyiunkkal kell szembenéznie. Fogjátok meg lélekben egymás kezét, s soha többé ne engedjétek el! - zárta beszédét a hódsmezővásárhelyi polgármester.

(Márki-Zay Péterrel villáminterjút készítettünk a tüntetés előtt, amelyet ide kattintva olvashatnak el.)

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.