Marhaságnak nevezte Orbán, hogy kilépnének a Néppártból

április 20. 08:03

Tagadta a Magyar Nemzet kérdésére Orbán Viktor, hogy a Fidesz azt tervezi, hogy otthagyja az Európai Néppártot (EPP).

„Miért tennénk? Marhaság!” – így reagált Orbán Viktor a Magyar Nemzet kérdésére a Néppártból való kilépésről. A kérdést azért tették fel neki, mert a lap több forrásból is úgy értesült, hogy a Fidesz elnöke nem várná meg, hogy az EPP esetleg tagsága felfüggesztéséről, netán kizárásáról döntsön, hanem egy ilyen helyzet fennállása esetén maga lépne ki és csatlakozna a többek között a lengyel kormánypárt Jog és Igazságosságot is tagjai között tudó Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az esetleges kilépésről a lap egy magas rangú kormányzati forrása azt mondta, a kormányfő mentalitását ismerve abszolút reális alternatíva, amennyiben az EPP a lex CEU visszavonását akarja elérni, a Magyar Nemzet egy másik informátora ugyanakkor „válaszra sem méltó őrültségnek” nevezte.

A Fideszben egyébként nem számolnak a CEU-törvény miatt komolyabb nemzetközi politikai következményekkel. A párt egyik vezető politikusa ezt egyrészt azzal magyarázta a lapnak, hogy a legfontosabb európai államokban most úgyis választási kampányidőszak van, és sem a német, sem a francia kormánynak, kormánypártoknak nem érdekük, hogy keményen lépjenek fel a magyar kormánnyal szemben, mert ezzel igazolnák saját szélsőjobboldali pártjaik állításait, miszerint az EU megrendszabályozza a fősodortól eltérő politikai erőket.