Már Prágáig látszik, hogy Orbán Viktor mennyire ideges

2018. március 19., 17:14

Szerző:

Orbán Viktor magyar kormányfő láthatóan ideges, mert nem biztos, hogy az április 8-ra tervezett választáson olyan nagyarányú győzelmet arat, mint azt eddig várta - idézi a 24.hu a Hospodárské Noviny cikkét.

Fotó: Merész Márton

A tekintélyes cseh gazdasági és politikai lap szerint ennek bizonyítéka Orbán Viktor ünnepi beszéde volt március 15-én, amikor egy indulattal teli beszédben figyelmeztette a Fidesz jelöltjeit, hogy Soros György miatt egyenlőtlen küzdelemre kell számítaniuk az április 8-i parlamenti választásokon. A magyar miniszterelnök szerint – emlékeztet „A magyarokra áprilisban mégis érdekfeszítő választás vár” című írás – ennek ellenére a Fidesz oldalán lesz a nép és a demokrácia, míg a másik oldalon az árulók. Szerzője, Martin Ehl külpolitikai rovatvezető szerint Orbán Viktor ugyan a harmadik győzelem felé tart, de beszéde és a Fidesz jelöltjének hódmezővásárhelyi bukása megerősítette azt az ellenzéki körökben egyre inkább terjedő, 2010 óta nem ismert érzést, hogy

a Fidesz legyőzhető.

A szerző szerint a Fidesz-kormányzat emocionális, hazugságokkal teli kampányt folytat a bevándorlók és Soros György ellen. A választók jelentős része ebben a légkörben nem meri beismerni, hogy nem szavazna a Fideszre.

A Fideszt az utóbbi hónapokban több kormoly botrány is érte – Kósa Lajos, Tiborcz István zavaros ügyei– de mindezekről a magyarok, elsősorban a vidéken lakók, csak nehezen szereznek tudomást – írja a lap.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.