Malackodnak: Kósa Lajost saját államtitkára védte meg, persze szigorúan társadalmi funkciójából

2018. január 8., 11:33

Szerző:

„Van társadalmi funkcióm is (...) nem szerencsés, ha összekeverik a politikát meg a normális gazdálkodást, illetve az embernek a civil szféráját, és ezt önök már nem először teszik meg" – mondta a Népszavának Horváth István, a Kósa Lajos vezetése alatt álló megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztérium államtitkára.

A korábbi szekszárdi polgármester – úgy tűnik – a politika és a civil szféra sajátos koktéljának kevergetésétől maga sem tartózkodik. Az államtitkárt ugyanis éppen azért kereste meg a lap, hogy megtudja: miért nem jelezte politikai beosztását abban a sajtóközleményben, amiben a minisztériumi főnöke családját védte meg.

Az elmúlt hetekben többször írt a Népszava – s a lap cikkei nyomán a 168 Óra – a fele részben Kósa Lajos édesanyjának tulajdonában lévő Méker Kft.-ről. Ez a cég a közelmúltban ismeretlen forrásból szerzett meg egy mátészalkai sertéstelepet, azóta pedig 123 millió forintot nyert egy állami pályázaton a disznógyár korszerűsítésére. Amikor a minisztert ezzel kapcsolatban keresték, pontosan azt a választ kapták, mint amikor szintén nemrégiben a felesége által hatmillió forintért megvett, ugyanakkor 140 millió forintos eszközállományú másik vállalkozás után érdeklődtek. Eszerint „nem közszereplő magánemberek magán ügyleteiről" Kósa nem szeretne nyilatkozni – most úgy tűnik, a beosztottja e tekintetben kevésbé finnyás.

A kép illusztráció

A sertéstelep témájában ugyanis – mint szintén megírtuk – múlt szombaton Gurmai Zita szocialista politikus tartott sajátos sajtótájékoztatót a sertéstelep előtt. A médiaeseményről rövid hírt közlő – amúgy MSZP-közeli – Pesti Bulvár online híroldal ezután kapott e-mailben sajtóközleményt Horváth István szignójával. A közlemény szerint a Kósa édesanyja érdekeltségébe tartozó „telep elé szervezett 'demonstráció' csak ürügy", mert Gurmai valójában „megtámadta a sertéstenyésztőket", illetve:

a Magyarországon sertéstenyésztésből élő sok ezer családot „fenyegeti most Gurmai Zitán keresztül a szocialista párt."

A közleményt Horváth a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének elnökeként (MSTSZ) írta alá, és egyébként sem utalt arra, hogy amúgy Kósa Lajosnak hívják a főnökét.

A helyzet további pikantériája, hogy az államtitkár nemcsak azt mondta: „a kettő nincs összefüggésben", ám a sajtóközleményt a Pesti Bulvár annak a férfinak a címéről kapta, aki a miniszter közvetlen kommunikációs munkatársa. Horváth ezt azzal magyarázta, hogy nem talált jobb megoldást, mert „éppen munkában volt", amikor felháborodott Gurmain és nekiállt sajtóközleményt fogalmazni. Hogy egészen pontosan milyen munkában volt, amikor szigorúan sertésszövetségi vezetőként bevédte a Kósa családot, az nem derült ki pontosan.

Az államtitkár annyit mondott, „szombaton nem a minisztériumban vagyok, sőt ráadásul szabadságon is vagyok, hanem magánember (...) , mint gazdálkodó és sertéstartó, van társadalmi funkcióm is, abban is tevékenykedem".

Egyébként az MSTSZ iparági szervezetként nem független az államtól, 2015 óta ugyanis a Földművelésügyi Minisztérium felhatalmazása alapján ők végzik az állatjóléti támogatásra jogosító disznók nyilvántartását. Horváth disznóügyi ténykedésének ráadásul amúgy is van némi köze a kormányzathoz, ugyanis korábban a kormányzati sertésprogram miniszteri megbízottjaként működött.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.