Magyarország és Lengyelország banditaként viselkedik az EU-ban, Orbán Viktor messzebbre távolodott a nyugati demokrácia értékrendjétől

2017. november 14. 07:07 - szerző: Barát József

A visegrádi együttműködés jelenleg „a valóságközeli európai politika megkerülhetetlen központja” – mondta a közelmúltban egy parlamenti rendezvényen Kövér László házelnök. Értékelését megtoldotta azzal: Magyarországnak és Lengyelországnak nemcsak arra volt ereje, hogy „lerázza magáról a posztkommunizmus koloncait”, hanem arra is, hogy Európában megvédelmezze a népakaratra épülő politikát. De reális-e a V4-nek ez a megítélése, Magyarország és Lengyelország különállásának dicsérete? Vajon a bevándorlás ellenzésének napi érdekén túl mire lehet elég a posztkommunista négyek sorsközössége? Erről is kérdeztük egy nemzetközi konferencián Wojciech Przybylskit, a varsói Visegrad Insight folyóirat főszerkesztőjét.

– A Fidesz vezetői nem győzik hangoztatni, milyen fontos erőközponttá vált a visegrádi együttműködés. Ez igaz? Tényleg alkalmas arra, hogy fontos döntéseket befolyásoljon az unióban?

– A V4 pont annyira fontos, mint bármilyen más koalíció, mint bármely állandó vagy alkalmi csoportosulás az unión belül. Ne feledjük: a visegrádi csoportnak nincs állandó szervezete, nincs intézményes háttere. Még közös céljai sincsenek, a visegrádi országok kormánystratégiáinak, politikai gyakorlatának kombinációjából áll össze. A gyakorlatban nagyon korlátozott a befolyása, hiszen nincs blokkoló ereje az unión belül. Ehhez több országra, nagyobb népességre lenne szükség. A csoport ereje leginkább talán akkor mutatkozhat meg, ha új javaslatokkal áll elő, ha nagyobb koalíciók létrehozását kezdeményezi.

– Vannak elemzők, akik szerint a visegrádi csoport inkább csak PR-termék, a politikai kommunikáció eszköze, semmint létező struktúra, cselekvési keret.

– Ez egyes kormányok esetében igaz, mások esetében nem. Lengyelország számára a V4 valóban a hosszú távú politikai stratégia része. Az átalakulási folyamat kezdete, 1991 óta a szejmben minden külügyminiszteri beszámoló hangsúlyozta a visegrádi együttműködés és az úgynevezett weimari háromszög, tehát Lengyelország, Németország és Franciaország együttműködésének fontosságát. Szomszédsági politikánknak ezek az alapjai. Szlovákia számára a visegrádi csoport még fontosabbnak bizonyult: egy időben maga volt az Európai Unióba vezető út. Nem véletlen, hogy Szlovákiában jött létre az integráció egyetlen intézménye, a Visegrád Alapítvány. Minthogy a Mečiar-korszakban Szlovákia elveszítette V4-es tagságát is, annak visszaszerzése fontos lépés volt az uniós tagság felé. Magyarország esetében azonban a visegrádi együttműködés tulajdonképpen PR-gyakorlatot jelent, akárcsak az úgynevezett közép-európai kezdeményezés vagy a Duna-menti regionális együttműködés. Mind arra való, hogy Magyarország pozicionálja magát, hogy saját fontosságát hangsúlyozza.

Fotó: Kovalovszky Dániel

 

– Egységes-e a visegrádi csoport, vagy önmagában is kétsebességes, amelyben a magyar–lengyel vonal a politikai különállást hangsúlyozza, míg a csehek és a szlovákok a mag-Európa felé tendálnak?

– Szlovákia ma a négyes fogat legerősebben integrált tagja, és nyilvánvaló stratégiai célja, hogy az európai fősodorhoz csatlakozzon. Ha mindenképpen választania kell, akkor Brüsszellel tart majd a visegrádi együttműködést hátrahagyva. A másik három országnak viszont nincsen világos stratégiája, ma egyik sem tudja pontosan, mit vár az uniótól és ennek érdekében hogyan akar viselkedni. Én tehát inkább egy három-egyes felállásról beszélnék.

– Hasonló-e a Jog és Igazságosság (PiS) párt által létrehozott rendszer a Fidesz illiberális modelljéhez? A világsajtó együtt kezeli Lengyelországot Magyarországgal, de nem biztos, hogy az elemző is egyformának látja őket.

– Természetesen nem egyformák, bár a sokat emlegetett Budapest–Varsó-expressz analógiája – tehát hogy az egyik országban lezajlott folyamatokat gyakran követik más országok fejleményei – tényleg szemléletes magyarázó elv. Legalábbis visszamenőleg valóban alkalmazható az elmúlt három évtized eseményeire. Ha viszont a mai stratégiát és a két ország politikai szerkezetét elemezzük, akkor nagyon világos különbségeket találunk. Orbán és Kaczyński habitusa és céljai különbözők, lényeges eltérések adódnak abból is, hogy Lengyelország sokkal nagyobb Magyarországnál. Ebből következően a politikai rendszer homogenitása, központosítása Magyarországon sokkal erősebb, a folyamatok könnyebben irányíthatók. Lengyelországban még a pártok sem egységes szerkezetek – maga a kormánypárt is több frakció, praktikusan több párt konglomerátuma egy ernyő alatt. Egy ilyen rendszert nem lehet úgy vezérelni, ahogyan Orbán Viktor a Fideszt irányítja. Fontos azt is megállapítani, hogy Kaczyński csak Lengyelország belső folyamatait tudja felmérni, Orbán viszont érti, miként működik a világ és benne az unió, így sokkal jobban el tudja adni magát, annak ellenére hogy ő távolodott messzebbre a nyugati demokrácia értékrendjétől.

Wojciech Przybylski

A varsói Res Publica Foundation elnöke, a V4-együttműködésről szóló Visegrad Insight folyóirat főszerkesztője.

2004-ben szerzett szociológusi diplomát a Varsói Egyetemen, majd ugyanitt PhD-tanulmányokat folytatott. Kutató volt az ausztriai Modernpolitics Institute-ban, jelenleg a Varsói Egyetemen a 19–20. századi politikaelmélet oktatója. Nemzetközi szemináriumok gyakori vendége, politikaelméleti könyvek szerkesztője.

 – Mi a helyzet a lengyel ellenzékkel, mennyire erős a civil társadalom?

– Talán az is az ország méretéből következik, hogy Lengyelországban sokkal több ember vonul az utcára, ha egy-egy politikai döntés súlyos érdekeket sért. Látjuk, hogy a kormány több döntését vagy tervezett intézkedését meghiúsította vagy jelentősen módosította a demokratikus tiltakozás ereje. Ez látszott, amikor minden eddiginél szigorúbb abortusztörvényt akartak elfogadni, amikor elhatározták, hogy megrendszabályozzák a bíróságokat vagy amikor tavaly decemberben a hatalom az ellenzéki képviselők véleménynyilvánítási jogát akarta korlátozni. Ezek az esetek nagyon erős tiltakozást váltottak ki. A civil társadalom tehát Lengyelországban reakciókész, képes az eredményes fellépésre. Az is igaz persze, hogy a jelenlegi rezsim Lengyelországban még csak kétéves, miközben Orbán már több mint hét éve építgeti rendszerét. Ráadásul a kiindulópont eleve más volt, mert a Fidesz olyan demobilizált országban került hatalomra, ahol más párt nem volt képes igazán sikeres mozgósításra.

– Hallani azt a véleményt is, hogy Lengyelországban más a magántulajdonhoz, annak működtetéséhez való viszony.

– Tény, hogy a kis- és középvállalkozások száma összehasonlíthatatlanul magasabb Lengyelországban, mint Magyarországon, ami megmutatkozik abban is, hogy erősebb az hozzájárulásuk az állami költségvetéshez. A lengyelek többsége kis és közepes méretű cégeknél dolgozik, vagy maga is vállalkozó. Ez azt jelenti, hogy létezik egy roppant erős szunnyadó politikai lény – a kistulajdonosi réteg. Ha ez a csoport úgy érzi, hogy elemi érdekeit veszély fenyegeti, akkor nagyon hatékony érdekérvényesítő lehet.

– Tehát Lengyelországban erősebb a középosztály, ezért a tulajdon sérelmére vagy a tulajdonszerzés görbe útjaira is élesebben reagálnak az emberek?

– Így van. Ne feledje, hogy a PiS maga is harcosan korrupcióellenes pártként került hatalomra. Tudom, hogy a Fidesz 2010-es győzelmében is volt szerepe a korrupcióellenes érzelmeknek, de Kaczyński ebben következetes maradt, folyamatosan ügyel az átláthatóságra és a lenyúlások elleni fellépésre.

– Mennyire látja stabilnak Lengyelország és Magyarország szövetségét, kiállnak-e majd egymás mellett, amikor erősödik az uniós centrum nyomása?

– Nem. A banditák hosszú távon sohasem tartanak ki egymás mellett, mert előbb-utóbb fontosabb érdekük lesz, hogy elárulják a másikat, mint hogy hűségesek maradjanak hozzá. Hamarabb vagy később, de elkezdik egymást is meglopni, becsapni. Ez a két ország, amely szembefordult az egész unió értékrendjével, miközben elvárja a támogatást, most úgy viselkedik, mint a banditák szoktak. Szerintem a Brüsszel iránti ellenkezésre alapuló szövetség nem fogja kiállni az idő próbáját. A gazdasági érdekek és a Németországhoz való közelség gravitációs ereje konszolidálni fogja ennek a két országnak az uniós politikáját is.

– Lehet, hogy Németország számára Lengyelország már csak a mérete miatt is fontosabb, így Magyarország előbb-utóbb magára maradhat?

– Nem hiszem, hogy Berlinnek választania kellene. A német gazdaság pályáin ez a két ország nem versenytárs. Kétségtelenül igaz, hogy Lengyelország a keleti potenciális katonai fenyegetés miatt fontosabb stratégiai helyzetben van. A németek számára Lengyelország ütközőzóna. Az is tény, hogy három visegrádi ország: Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia együttes kereskedelemi forgalma Németországgal magasabb, mint bármelyik nagy EU-partnerrel. Ez a tény a három országot tényleg kissé Magyarország elé sorolhatja a német elemzők szemében. Egyetérthetnek Zbigniew Brzezinski egy megállapításával: Magyarország fontos nüansz, ám Lengyelország az, amely igazán komoly problémákat okozhat, ha elvadul.