Magyar Helsinki Bizottság: Véget kell vetni a feketelistázásnak

2018. április 12., 16:10

Szerző: Bíró Veronika

Reagált a Magyar Helsinki Bizottság is honlapján a Figyelő mai számában megjelent listára, amiben „Soros György zsoldosait” gyűjtötte össze a kormányközeli lap. A Bizottság szerint a visszataszító eljárás a legrosszabb történelmi időket idézi, és kilövési engedélyt jelent a listán szereplőkre.

Elsőként a Soros-zsoldosok létezését cáfolják, de hangsúlyozzák, hogy a Figyelő listája a kormányerő koholmánya, nem a hetilapé. A Fidesz már kétszer is jogerősen pert veszített az MHB-val szemben hasonló állítások miatt, de a bírósági döntések ellenére folytatják a jogsértés.

A listán ráadásul név szerint szerepeltetnek olyan személyeket, akik nem közszereplők, és elvitatja a legalapvetőbb szabadságjogok gyakorlását, aminek egyetlen célja a megfélemlítés.

– A lajstromozás a legrosszabb történelmi időket idézi. Ha közelebbi párhuzamot keresünk, akkor a Kurucinfo és más szélsőjobbos orgánumok melegeket, zsidókat és más kisebbségeket megbélyegző listáira kell gondolnunk. Az ilyen listák „kilövési engedélyt” jelentenek a rajtuk szereplőkre – írják.

Az MHB felszólítja a Figyelőt és tulajdonost (aki jelen esetben Schmidt Mária), hogy kérjen bocsánatot, és tartózkodjanak a további feketelistázástól.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.