Ezúttal a Belváros fideszes polgármestere fotózkodott óvodásokkal, amikor a maradék almaszállítmányt adta át nekik

2019. április 19., 12:27

Szerző:

Az ombudsmani figyelmeztetés ellenére a politikusok továbbra is lelkesen használják a gyerekeket kampánycélokra. Egy szülő például nemrég meglepve vette észre, hogy az V. kerületi polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter a gyereke óvodájában járt. A fideszes politikus Facebook-oldalán látta, hogy kint van óvodás gyereke fotója, miközben erről senki nem értesítette őt – írja a 444.

Szentgyörgyvölgyi annak az almaszállítmánynak a maradékát vitte el április 9-én az óvodába, amiből a kerület nyugdíjasainak osztogatott. A felvételek még most is láthatóak a politikus Facebook-bejegyzésében, a gyerekek kitakarás nélkül, arccal szerepelnek rajta.

Az óvodában az év elején aláírattak egy nyilatkozatot a szülőkkel, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy óvodai eseményekről felvételek készüljenek, amiket az óvoda használhat. Ebben viszont nem említették azt, hogy ha politikusok jönnek az intézménybe, akkor fényképeket készíthetnek a gyerekekről, amit aztán közzé is tesznek.

Pedig Székely László alapjogi biztos épp a kampány kezdetén adott ki felhívást arról, hogy ne használják a politikusok a gyerekeket díszletnek. Hangsúlyozta, hogy az óvodákban és iskolákban többdimenziós függőségi viszonyrendszer működik a gyermekek, a szülők, pedagógusok, intézményvezetők, a fenntartó és az önkormányzat között, ezért bármilyen pártpolitikai kényszer vagy ajánlat, illetve pártpolitikai megnyilvánulás, jelenlét aggályokat vet fel.

Az épülő Belvárosi Sportközpontról tartottak tájékoztat? Szentgyörgyvölgyi Péter
Fotó: MTI/Mohai Balázs

– A gyermekek pártpolitikai célú szerepeltetését, illetve felhasználását nem igazolja és nem is igazolhatja az önkéntesség, a beleegyezés. Önmagában a szülői hozzájárulás igénylése is jogsérelemhez vezethet, ugyanis a szülőt közvetve vagy közvetlenül a politikai nézetei, szimpátiája kifejezésére kényszerítheti, és e kényszerhelyzet elszenvedője végső soron a gyermek lesz – jelentette ki az ombudsman.

Ehhez képest nemcsak Szentgyörgyvölgyi oldalára kerültek ki a fényképek. A kerületi tévé is elkísérte őt és fideszes alpolgármesterét, Jenei Rubovszky Csillát az óvodába. Jenei a bölcsődéseknél is járt, akiket szintén kitakarás nélkül mutattak a műsorban.

A portál érdeklődött Szentgyörgyvölgyi Péternél a felvételekről, választ egyelőre nem kaptak.

A gyerekek kampánycélokra felhasználása nem most kezdődött. Orbán Viktor még a tavalyi országgyűlési választások előtt járt a kisbéri óvodában, ezért bírságot is kapott. A csepregi polgármester a decemberi hidegben térdepeltetett óvodásokat egy út átadásakor, de Pócs János is többször kampányolt gyerekek felhasználásával. Legutóbb pedig Pánczél Károly fideszes képviselő kapavágására vezényeltek ki ovisokat.

Frissítés:

A cikk megjelenése után megkapta a portál a választ a Belvárosi Önkormányzat sajtóosztályától. Ebben azt írták, hogy a gyermekek közösségbe történő beiratkozásakor a szülők nyilatkoznak, hogy a gyermekükről fénykép- vagy filmfelvételeket készülhetnek-e, és hogy ezek felhasználhatók-e a médiában. Megjegyezték, hogy a bölcsődék és óvodák vezetői pontosan tudják, hogy melyik gyerekről készülhet felvétel, és melyikről nem.

Ismerik az ombudsmani állásfoglalást és helytelenítik a gyermekek kampányban történő szerepeltetését. Kiemelték viszont, hogy az intézmények látogatása és a kapcsolattartás nem rendezvény, hanem egy polgármester napi munkájának a része. Véleményük szerint a kapcsolattartás nem keverendő össze semmilyen politikai kampánnyal.

A teljes választ itt tudják elolvasni.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.