M. Richárd megszegte a házi őrizet szabályait, de csak pénzbírságot kell fizetnie

2018. március 20., 19:20

Szerző:

Nem túlságosan keményen sújtott le a bíróság a Dózsa György úti gázolóra, M. Richárdra, aki tavaly a május 15-i balesetben két ember halálát okozta. A férfi a baleset előtt sokkal nagyobb sebességgel hajtott a megengedettnél, jogosítvány nélkül, a gyanú szerint kokaint fogyasztott, februárban pedig engedély nélkül elhagyta otthonát és megszegte a házi őrizetet. Most a korábban kiszabott  50 ezres bírságot 200 ezer forintra emelte – derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből. M. Richárd továbbra is házi őrizetben marad.

Maradhat házi őrizetben.
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A férfi engedélyt kapott arra, hogy február 22-én 9.30 és 13.30 között orvosi kontrollon vegyen részt hasi fájdalmai miatt. Az engedély szerint a kórházat a legrövidebb idő alatt kellett megközelítenie, ott csak a szükséges ideig tartózkodhatott, majd rögtön haza kellett volna térnie. A vizsgálat után azonban Richárd bement egy bevásárlóközpont éttermébe, ahol ismerőseivel találkozott, ezzel megszegte a házi őrizet szabályait. A rendőrség ezért 12.45-kor őrizetbe vette.

Az ügyészség kezdeményezte M. Richárd előzetes letartóztatását. A férfi védőügyvédje rendbírság kiszabását kérte, és arra hivatkozott, hogy M. Richárd azért nem ért haza időben a házi őrizetbe, mert a rendőrség őrizetbe vette

A bíróság első fokon 50 ezer forintos bírságot szabott ki a szabályszegésért, amit a másodfokú bíróság felemelt 200 ezer forintra. Továbbra sem látják szükségesnek az előzetes letartóztatás elrendelését.

Mr. Richárdról és maffiakapcsolatairól itt írtunk bővebben. A férfit, aki a kecskeméti maffiaper ötödrendjű vádlottja, „Gyurma” fedőnéven ismerik a titkosszolgálatnál. Rogán Antalt és Németh Szilárdot védte egy csepeli nemzeti konzultációs közönségtalálkozón.

 

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.