Lúgos támadás: Szerintem őt láttam – mutatott a tanú B. Krisztiánra

Sok újdonsággal egyelőre nem szolgált a megismételt másodfokú tárgyalás a lúgos orvosként elhíresült B. Krisztián ügyében. Mint ismert, a férfit azzal vádolják, hogy lúggal öntötte le volt barátnője, Renner Erika nemi szervét, majd egy pokrócba csavarva magára hagyta a lakásában. B. Krisztián szürke öltönyben, fehér reklámzacskóval jelent meg a bíróságon. Renner Erikát élettársa és ügyvédje kísérte.

2017. november 23., 17:42

Szerző: Herczeg Szonja

A vád szerint 2013 márciusában B. Krisztián saját otthonában támadta meg volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erika épp indulni készült, amikor az ajtóból egy maszkot és sisakot viselő alak visszatuszkolta a lakásba, megkötözte, kábító injekciót adott be neki, majd levetkőztette, nemi szervét és annak környékét maró lúggal öntötte le. Az öntudatlan áldozatot bevonszolta a fürdőszobába, ezután lemosta a nőt, pokrócba csavarta, elvette telefonját és laptopját, hogy a támadást rablásnak álcázza, majd rázárta az ajtót, és magára hagyta.

Első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016 májusában négy év börtönbüntetésre ítélte B. Krisztiánt, akit öt évre el is tiltott orvosi hivatása gyakorlásától. Másodfokon, már idén márciusban a Fővárosi Ítélőtábla súlyosabb verdiktet adott: kilenc év börtön és örök eltiltás a praktizálástól. A Kúria ezután ezt megsemmisítette, új másodfokú eljárást rendelt el, B. Krisztián pedig azóta előzetesben várta a mai tárgyalást.

Az ügy ismertetése után a bíró emlékeztetett az eddig született szakértői véleményekre, köztük Zacher Gáboréra, aki még év elején egyértelműen kizárta annak a lehetőségét, hogy forró víz vagy kamillatea okozta volna Renner Erika égési sérüléseit, ahogyan arra a védelem korábban utalt. Emlékeztettek Zacher másik nyilatkozatára is, amelyben arról beszélt, hogy a két bódító szer adagolása, összekeverése milyen hatással volt a sértettre. Kiemelte, hogy kórházon kívül végzett altatásnak minősül, ami rendkívül veszélyes.

Újra másodfokon B. Krisztián büntetőügye
Fotó: A szerző felvétele

Ujvári Ákos tanácsvezető bíró rátért arra, hogy a Kúria a megismételt másodfokú eljárásban kérte Renner Erika és Dr. B. Krisztián szembesítését. Ez ma végül megtörtént, de még nem értek a végére. A sértett és vádlott által beadott indítványokról is szót ejtettek. A védelem azt akarja alátámasztani, hogy más is lehetett az elkövető, a vád pedig arra sorakoztat fel bizonyítékokat, hogy B.-n kívül más nem lehetett a támadó.

B. Krisztián vallomása

A beadványok ismertetése után megkérték Renner Erikát, hagyja el a termet, míg B. Krisztián megteszi vallomását. A férfi újra összeszedetten és nyugodtan nyilatkozott, hatalmas papírköteget szorongatva, a tárgyalás alatt végig jegyzetelt. Mielőtt nyilatkozna, leszögezte, az ügyész és a bíróság kérdéseire válaszol, de a vád kérdéseire nem óhajt felelni, a családja és iránta tanúsított magatartásuk miatt. Ezután elismételte, mióta ismeri Renner Erikát, és hogyan kerültek szeretői kapcsolatba még 2006-ban.

Mivel a vád szerint féltékenység mozgatta az elkövetőt, a férfi kitért arra, hogy mivel Erika tudta, hogy nős, családos ember, és ő is elfogadta, hogy Rennernek is családja van, féltékenység nem volt köztük. Mindennek kicsit ellentmond, amikor arról beszél, hogyan került a birtokába Renner Erika e-mail-fiókjának a jelszava, bizonyítandó, hogy nem kellett feltörnie azt, ahogyan a vád állítja. Azt mondta, a sértett szerette volna átnézni az ő leveleit, ennek érdekében pedig ő készségesen megadta a jelszavát, de cserébe ő is elkérte a nőét.

B. Krisztián szerint kapcsolatukban 2012 nyarán állt be változás, amikor elköltözött feleségétől, és Erika közelében vett ki albérletet. Nem sokkal ezután a nő szakított vele, aminek pontos okát az orvossal nem közölte. A férfi elmondása szerint ezután többször is kereste Renner Erikát, hogy tisztázza vele a szakítás okát. Ez nem történt meg, B. Krisztián pedig azt mondta, ezután „elengedte” magában a történetet. Mivel ott lakott a környéken, többször összefutottak, de B. Krisztián szerint ő nem direkt kereste a találkozást, ezek véletlenszerűek voltak. Állítja, hogy az első pár alkalommal a nő szóba állt vele, majd később már csak köszönt neki, ebből érezte, nem számíthat tisztázásra.

B. Krisztián valószínűsíti, hogy Renner Erika a gyerekei miatt szakított vele, amiért ő túl sok időt foglalkozott velük, Erikával ezért kevesebbet. A vád által emlegetett januári búcsú-e-mailt elismeri – azt mondja, egy hatéves kapcsolatot nehéz lezárni –, ezért hívta párszor, küldött üzenetet és küldte a levelet Renner Erikának. De hozzáteszi, szerinte nem csak neki volt nehéz az elválás, Renner is többször hívta, kereste őt. B. Krisztián január végén regisztrált egy párkeresőn, majd megismerte későbbi párját, onnantól állítása szerint nem foglalkozott Renner Erikával.

Hol volt a támadás idején?

Fontos kérdés még mindig, hol tartózkodott B. Krisztián a támadás idején. A vádlott azt állítja, hogy teljesen egyedül mozgott a kórházban azon a reggelen, mert egy esetleges beruházás érdekében bejárta az egész épületet. Azt állítja, hogy erről a beruházásról és a tervezett bejárásról a munkatársai is tudtak. A bíró arra is kíváncsi volt, kinek mit mondott előző este a bűncselekmény reggeléről. B. Krisztián állította, a titkárnőjének csak annyit mondott, később kezdődik a másnapi értekezlet, feleségének pedig nem szolgált magyarázattal arra, miért nem megy reggel a gyerekekért, csak közölte, nem megy.

A háromfős bírói tanács egyik tagja megkérdezte, volt-e kulcsa a nő lakásához, de a férfi állította, nem volt. Két alkalommal volt nála ideiglenesen a nő kulcsa még kapcsolatuk alatt, később visszaadta, másolatot nem készített róla.

Annak ellenére hogy az előző eljárásban kivették a bizonyítékok közül, több körben és kérdésben is felmerült az orvos autójában talált fecskendő, amelyen olyan gyógyszer maradványát találták, amelyet Renner Erika elkábításához is használtak. B. Krisztián továbbra is állítja, hogy nem emlékszik arra, elvitt-e akkoriban magával a munkahelyéről fecskendőt, bár azt elismerte, előfordult már, hogy elvitt.

B. Krisztián itt jegyzi meg, nem érti, miért azt a Škodát vizsgálták meg a házkutatásnál, ami nem is az ő nevén van, miközben két autó volt a felhajtón, a másik a tulajdona. Az ő nevén lévő Fordot ugyan a felesége használja, de az is ott volt, a rendőrök mégis a Škodát kutatták át. A kérdés azonban nem túl releváns abból a szempontból, hogy maga az orvos is beismeri, ő a Škodával közlekedett, ezt többen tudhatták.

Maszkos férfi a folyosón

Renner Erika, párja és ügyvédje a bíróság folyosóján
Fotó: A szerző felvétele

A tárgyalás során összesen nyolc tanút hallgatnak meg, ma négyen tettek vallomást a bíróság előtt. A szünet után az a két nő következett, akik azt állították, találkoztak egy maszkos férfival azon a márciusi reggelen a támadás helyszínén.

A Renner Erika alatt lakó, a házban takarító hölgyet idézték be elsőként. Azt mondta el, mint legutóbb is, azaz hogy szokás szerint reggel 6 és 9 között takarított, majd az épületen kívül rágyújtott. Éppen jött be a cigarettázásból a lépcsőházba, amikor távozott egy illető a lépcsőfordulóban, akitől megijedt. Egyszínű motorosruha, sisak és fekete sál volt rajta. Úgy nézett ki, mintha szkafanderben lett volna – mondta a tanú. Mindez reggel 8 és 9 óra között történt, ennél pontosabbat nem tudott mondani.

A másik, koronatanúként emlegetett idősebb nő vallomását azzal kezdte, hogy rámutatott a vádlottra,

szinte biztos abban, hogy őt látta biciklissisakban és -ruhában, letolt arcmaszkkal a támadás délelőttjén a házban. A tanú azt mondja, B. Krisztián szemeit ismeri fel, ez segített a későbbi, több férfit felsorakoztató azonosításkor is felismerni a vádlottat. A tanácselnök felolvasta korábbi vallomásait is, amelyekben azt állítja, csak szeme, orra, szája volt szabadon amikor találkozott vele a lépcsőfordulóban, míg most azt mondja, a maszkot éppen felfelé húzta, amikor zavarodottan (és napszakot tévesztve) ráköszönt: Jó estét!

A tanú nem győzte hangsúlyozni, az eset öt évvel ezelőtt történt, nem emlékezhet ennyire pontosan mindenre. Ezt főként akkor emlegette, amikor a tanács tagjai az illető pontos ruházatát, annak színét és a találkozás hosszát, pontos idejét kérdezték. A tanú azt hangsúlyozta, szemeiről ismeri fel a vádlottat, és arra emlékszik, fiához ment segíteni annak kisbabájával, hogy menye kórházba mehessen, így biztosan délelőtt történt az eset. Azt is tudja, hogy az épület bejárati ajtaja nyitva volt, ki volt támasztva, így jutott be a házba.

A tanú arra a kihallgatásra is emlékszik, amikor hangfelismerésen vett részt. Azt mondja, ott szerinte rosszul azonosította a hangot, de amikor ezután kísérték az épületben, egy szobából kiszűrődő hangban felismerte a támadót. A szobába be nem ment, nem tudja ki volt ott. A felismerést jelezte is az őt kísérő egyenruhásnak, amit a vallomásában rögzítettek.

A két tanúvallomás után az asszonyokat szembesítették egymással. Arra jutottak, hogy a leírások, elmondások alapján két különböző férfit láthattak, hiszen egyikük sem találkozott a másikkal, és a maszkos férfiról adott személyleírásuk is különbözik egymástól.

Renner Erika vallomása

Renner Erikát is újra meghallgatta a bíróság, ám ő sem tudott sok újat mondani, kitartott a tanácselnök által felolvasott korábbi vallomásai mellett. Bírói kérésre újra felelevenítette a támadás napját, azt, hogy csak pillanatokra emlékszik a támadás után, arra, ahogy viszik ki a mentőhöz, és a szállítás közbeni pár másodperces momentumokra. Első konkrétabb emléke már a kórházból van, délután, amikor egy barátnője ébreszti, átöleli, és azt mondja neki, azt gondolja, ezt a Krisztián tette. Ő emlékei szerint erre a felvetésre bólintott és sírt.

Legközelebb hajnali négykor tért magához, amikor is párjával először beszélgettek arról, mi történt, mi történhetett. Szóba került az is, ki lehet az elkövető, elkapták-e már. Ez volt a legkonkrétabb, amire Renner emlékszik, nagyon érdekelte, elfogták-e már a tettest. Félt. 

És nemcsak akkor, hanem korábban is. Azt mondja, többször jelezte barátnőinek, hogy fél B. Krisztiántól, mert zaklatja. Párját is megkérte, kísérje el az edzőterembe, mert tartott attól, a vádlott ott várna rá.

Renner Erika azt állította, több hétig volt B. Krisztiánnál a lakása kulcsa, de arról nem tud, hogy ez idő alatt készített-e másolatot az orvos.

A tárgyalás egyik sarkalatos pontja volt ma is Renner Erika kutyájának viselkedése. A nő azt mondja, az ismerősöknek nagyon örül, idegeneket kevésbé szereti, ugatós, félős tud lenni, ám a támadóval láthatóan ismerősként viselkedett, követte a konyhába is.

A tanácselnök felolvasta Renner Erika egy másik, korábbi vallomását, amiben a nő elmondja, mire emlékszik a támadásból. Renner fenntartott mindent, amit korábban mondott, köztük azt is, hogy támadójának világos szemét látta, a férfin minden más el volt takarva, haja és füle is, vastag kesztyűt viselt, torzított hangon beszélt, ragok nélkül pakolt szavakat egymás mellé.

Renner Erika továbbra is azt mondja, hogy ő a szeme alapján nem tudta azonosítani az elkövetőt mint B.Krisztiánt.

Korábban a vádlott azt mondta, nem tudta hogy néz ki Renner Erika napi rutinja, tehát nem tudhatta, mikor marad egyedül. Renner Erika ezzel szemben állítja, többször is beszéltek még kapcsolatuk alatt arról, miként indul a nő egy átlagos napja.

Újabb ellentmondás alakul ki a két vallomás között, amikor a tanács egyik tagja a féltékenységről kérdezi a sértettet. Renner Erika azt mondja, igenis volt féltékenység a kapcsolatukban, állítása szerint B.Krisztián féltékeny volt, aminek többször hangot is adott. Renner szerint az igaz, hogy egyszer megadta e-mail-fiókja jelszavát a vádlottnak, de amikor azt vette észre, többször is kutakodik a fiókjában, megváltoztatta azt, az új jelszót nem adta meg.

Renner az ügyész kérésére felidézi, volt egy tartalék kulcsa a lakásához, amivel nem tudja, mi történt. Ugyanúgy, mint a saját kulcsával sem, amivel elindult kutyát sétáltatni. A mai napig nem tudni, hol vannak, hiszen amikor azonosítania kellett a rendőrök által lefoglalt kulcsokat, csak egy borítékba nézhetett bele, nem foghatta meg, nem látta rendesen.

B. Krisztián védője, Szekér Gyula a támadás részleteiről faggatta Renner Erikát, láthatóan ellentmondást próbált találni a nő korábbi vallomásai között. Főként olyan dolgokról kérdezte, amikre a nő, mint már máskor is mondta, egyáltalán nem emlékszik. A védőügyvéd egy mentőst is idézett, akinek a szállítás közben állítólag azt mondta Renner Erika, megverték, maró anyaggal leöntötték, és kirabolták. A védő arra kíváncsi, honnan tudta mindezt Renner, ha nem emlékszik semmire az injekció után. A nő erre azt válaszolta, hogy egyáltalán nem emlékszik arra, ilyet mondott volna a mentősnek. De az ügyvéd nem ereszti a kérdést, Renner ekkor hozzáteszi, azt tudja, barátnőjének mondta, fájnak a sebei, és azt is említette korábban, a pénztárcája nincs meg, lehet, hogy ebből következtetett a fentiekre.

Szekér Gyula további részletekre is kíváncsi, mint például hogy miért nem említette Renner Erika már az első vallomásánál támadója kék szemét, illetve hogy miért nem írta le jobban a támadó cipőjét, csak második alkalomra. A sértett azt mondja, cseppet sem volt jól akkoriban, és később még részletesebben beszélt, és minden részletet, amit mondott, azóta is fenntart.

A tanácselnök az idő szűke miatt kénytelen volt belefojtani a szót a védőügyvédbe és a Renner vallomására reagálni kívánó B. Krisztiánba, aki szerint a következő tárgyalási napon jönnek azok a tanúk, akik igazolják, a kórház területén volt a támadás idején.

A tárgyalás december 5-én innen folytatódik.