Lezsák Sándor 200 ezer forint közpénzt fizetett másolt MTI-hírekért

2018. március 20., 16:26

Szerző:

Lezsák Sándor egy olyan tanulmányért fizetett 200 ezer forint közpénzt, amelynek a 100 oldalából 90 másolt MTI-hírekből és az Orbán-kormány honlapján szereplő hírekből áll – írja az Átlátszó.

A portál kiderítette, hogy az Országgyűlés fideszes alelnöke 24 tanulmányt rendelt különböző témákban összesen 5,4 millió forintért. Ezután kérték ki az Országgyűlés Hivatalától a kifizetett tanulmányokat.

Így jutott hozzá Bosnyák Dániel „A Digitális-jólét program alkalmazásának lehetőségei a gyakorlatban” című tanulmányához, ami a Digitális Jólét Programról megjelent híreket tartalmazza. A 100 oldalas tanulmány legalább 90 oldalán kimásolt, korábban már megjelent MTI és kormany.hu hírek szerepelnek. A hírek arról szólnak, hogy a program felelőse, Deutsch Tamás és mások mit mondtak vagy csináltak a programmal kapcsolatban. 

A hírek másolása oldalanként 2000 forintot ért meg az alelnöknek, vagyis az adófizetőknek. Nem idézetekről, feldolgozásról van szó, hanem puszta másolásról. Bosnyák ezt nem is titkolja, a tanulmány elején saját maga közli a másolás tényét.

„Az írásomban összegyűjtöttem és egy dokumentumba foglaltam az összes cikket és hírt kép és videó nélkül, amely a DJP (Digitális Jólét Program – a szerk.) honlapján megjelent egészen 2017. augusztus 18-ig. Ezek közé a cikkek közé kelve írom meg gondolataimat és javaslataimat sokszor mint egy fajta (sic!) reakció vagy mint kiegészítése esetleg értelmezése az adott cikknek.”

Valóban van pár cikk, amihez Bosnyák írt néhány megjegyzést, de ez csak pár oldalon fordul elő.

Bosnyák annak a Nemzeti Fórum ifjúsági tagozatának tagja, amelyet Lezsák vezet. Ezen kívül az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért (IKoN) elnökségi tagja is.

A 200 ezer forintos tanulmányt ide kattintva lehet elolvasni.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.