Lesújtó jelentést adott ki az EU, a magyarok egyharmada nélkülözésben él

2017. december 13., 20:53

Szerző:

A magyarok 32 százaléka nélkülözésben él – derül ki a Eurostat friss jelentéséből. Az Európai Unió statisztika hivatala hagyományosan egy 13 pontból álló feltételrendszer fényében vizsgálja meg a kérdést. Ebből ötnek kell teljesülnie ahhoz, hogy valakit nélkülözésben élőnek nyilvánítsanak. 

  • Nem tud saját forrásból fedezni váratlan kiadásokat.
  • Nem engedheti meg magának, hogy évente egyszer elutazzon vakációra.
  • Késik a lakbére, a lakáshitele törlesztésével, nem tudja időben befizetni a közös költséget vagy a közüzemi díjat.
  • Nem engedheti meg magának, hogy legalább minden második napon húst vagy azzal egyenértékű vegetáriánus ételt egyen.
  • Nem tudja megfelelően fűteni az otthonát.
  • Nem engedheti meg magának, hogy autót tartson fenn személyes használatra.
  • Nem tud újat venni a régi, használt bútorai helyett.
  • Nem tudja cserélni a ruhatárát.
  • Nem engedheti meg magának, hogy két pár cipője legyen.
  • Nem tud magára költeni minden héten egy kisebb összeget.
  • Nem tudja finanszírozni a kikapcsolódást és a szabadidős programjait.
  • Nem tud havonta egyszer együtt enni vagy inni a barátaival és családjával.
  • Nincs internet-hozzáférése.

A jelentés tanúsága szerint egyébként 75 millió embert sújt a nélkülözés a 28 tagországban, ami az EU lakóinak a 16 százalékát jelenti. Magyarország a sereghajtók közé tartozik, a magyaroknál jobban csak Romániában (50 százalék), Bulgáriában (48 százalék) és Görögországban (36 százalék) nélkülöznek az emberek. Ez a legkevésbé a svédeket (3 százalék), a finneket (4 százalék), illetve Luxemburg (5 százalék) és Dánia (6 százalék) lakóit fenyegeti. Jellemző az is, hogy az alacsony végzettségűek jobban nélkülöznek a magasabb végzettségűeknél.

Egy torokszorító novemberi Eurostat-jelentés tanúsága szerint a magyar gyerekek egyharmadának nyomorban kell tengetnie az életét.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.