Tovább mállik az LMP, Szél Bernadett lemondott összes vezetői tisztségéről

2018. augusztus 21., 12:59

Szerző:

Lemondott a Lehet Más a Politikában (LMP) betöltött összes vezetői pozíciójáról, a társelnöki posztjáról és szeptember 15-i hatállyal a frakcióvezetőségről is Szél Bernadett – tudta meg a Borsod24.com. A hírportál szerint Szél lemondásának közvetlen oka a párt Etikai Bizottságának azon döntéssorozata, amelyben súlyos büntetéseket róttak ki a párt saját jelöltjeire, amit Szél súlyosan igazságtalannak, méltatlannak, politikailag pedig vállalhatatlannak tart. A bizottság magát Szélt is eltiltotta attól, hogy párttisztségekért indulhasson, amiért az április 8-i országgyűlési választások előtt – az LMP határozatával ellentétesen – tárgyalásokat folytatott más ellenzéki pártokkal a választási együttműködésről.

Egy politikai közösség nem bánhat így a sajátjaival és végképp nem méltó ez a viselkedés a zöldekhez – fogalmazott Szél Bernadett. 

A politikus úgy véli, az Etikai Bizottságban politikai döntés született, és ezt a módszert elfogadhatatlannak tartja.  „Nem akarok egy olyan rendszerben dolgozni, ahol a felelősségvállalást büntetik, a felelősséghárítást jutalmazzák” – jelentette ki az LMP lemondott társelnöke.

Szél Bernadett
Fotó: Bazánth Ivola

Szél Bernadett döntésével szintet lépett az LMP súlyos belső válsága, amely abszurd módon annak ellenére robbant ki, hogy a párt relatíve sikert ért el az április 8-i országgyűlési választásokon. A pártra mintegy 140 ezer fővel többen szavaztak, mint a 2014-es választásokon, ráadásul már 8 képviselőjük van az Országgyűlésben, míg négy évvel ezelőtt csak a frakcióalapításhoz minimálisan szükséges 5 képviselőjük került be.

Ebben a sikerben jelentős szerepet játszott a párt két társelnöke, Hadházy Ákos és Szél Bernadett, holott valójában nem érték el céljaikat a kampányban. Hadházy Ákos nyíltan hirdette, hogy együtt kell működniük a többi ellenzéki párttal a Fidesz legyőzése érdekében, és ennek keretében akár vissza is kell léptetniük egyéni képviselőjelöltjeiket bizonyos körzetekben. Hadházy Ákos, valamint a párt arca és miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett ezért ültek le tárgyalni - szinte a választások előtti utolsó pillanatokban - az MSZP-vel, a DK-val, valamint külön a Jobbikkal is a választókerületi koordinációról.

Csakhogy ezt annak tudatában tették, hogy az LMP korábbi kongresszusi határozata a párt önálló indulását véste kőbe.

Bár az együttműködés végül nem valósult meg, az LMP-s Csárdi Antal végül azért nyerhetett Budapest Belvárosában egyéni képviselőjelöltként, mert a többi ellenzéki jelölt (a jobbikos kivételével) önként visszalépett a javára. Csepelen szintén azért nyerhetett az együttes Szabó Szabolcs (aki később beült az LMP-frakcióba) a fideszes Németh Szilárddal szemben, mert a többi ellenzéki visszalépett. Bár az LMP-s Kassai Dániel pestszentlőrinci önkéntes visszalépésével úgy tűnt, az ökopárt visszaadta a szívességet (emiatt pedig az MSZP-s Kunhalmi Ágnes megnyerhette a körzetet), az LMP etikai bizottságának bosszúja elsőként Kassai Dánielre sújtott le, akit egyszerűen kizártak a pártból.

De a párt másod-, illetve harmadvonalához tartozó, javarészt a közvélemény számára ismeretlen politikusokból álló etikai bizottság nem állt meg itt.

Mindkét társelnököt, Szél Bernadett-tet és Hadházy Ákost is három évre eltiltották attól, hogy párttisztségekért induljanak, utóbbi emiatt ki is lépett a pártból. Eltiltották továbbá a választások előtti együttműködési tárgyalásokon szintén részt vett Ungár Pétert is, holott ő a saját budai választókerületében sem lépett vissza az esélyesebb DK-s jelölt javára (emiatt a fideszes Varga Mihály nyerte a körzetet), ráadásul a bizottság döntése ellenére később kinevezték a párt ifjúsági szervezetének egyik tisztségébe.

Az Etikai Bizottság tevékenységét még Schiffer András, a párt visszavonult alapítója is bírálta. A testület groteszk működését jól illusztrálja, hogy miközben Hadházy Ákost eltiltották, a politikust fizikailag bántalmazó volt LMP-s képviselőt, Sallai R. Benedeket a fegyelmi eljárás során felmentették. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az Etikai Bizottság még a saját elnökét, Moldován Lászlót is megfosztotta tisztségétől.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.