Lekapcsolták a villanyt a Jobbik párttévéjénél

Furcsa videóban búcsúztak el a nézőktől az N1 Televízió munkatársai.

2018. augusztus 1., 10:07

Szerző:

„Sokakkal ellentétben nekünk tiszta a kezünk” – ezzel mondattal nyit a Jobbik online elérhető párttévéjének, az N1 TV-nek a riportere, Szilvási Péter abban a videóban, amelyet a csatorna Facebook-oldalára töltöttek fel. Az anyagban több konkrét információ nem hangzik el, viszont az események egyértelműsítik a szituációt: a csatorna három sajtómunkása teátrálisan bezárja a szerkesztőség ajtaját, leszedik róla az N1 Televízió feliratú táblát, majd lekapcsolják a villanyt.

A bezáráshoz a leginkább talán a Jobbik siralmas anyagi helyzetének lehet köze. Az Állami Számvevőszék által tiltott párttámogatás miatt tavaly kiszabott mintegy 660 millió forintos büntetés kifizetését hamarosan meg kell kezdenie a pártnak. Ennek a fele 330 millió forint állami támogatás jelent, amelyet a Jobbik nem kap meg a központi költségvetésből, 

emiatt pedig valószínűleg nem marad pénz egy tévé fenntartására.

Az újságírók viharos távozásának másik oka a Jobbik szakadása lehet. A párt radikális szárnya Toroczkai László vezetésével megalakította a Mi Hazánk Mozgalmat, az Azonnali pedig úgy tudja, az N1TV főszerkesztője, a korábban a Hír TV-nél dolgozó Kisberk Szabolcs jó viszonyt ápol a Jobbikból kizárt politikussal.

A videó megjelenése után nem sokkal a Jobbik közleményt adott ki, amely szerint az N1 Televízió folytatja működését, a megbízott főszerkesztő pedig Lánczi Richárd, a csatorna egyik szerkesztője lesz.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.