Lázárnak egy kicsit pihennie kellene Hódmezővásárhely és Bécs után – javasolta Tarlós

2018. március 8., 16:52

Szerző:

Nem tartja okos dolognak Lázár János bécsi nyilatkozatát a főpolgármester. Tarlós István a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson elszenvedett Fidesz-vereségre és a kancelláriaminiszterre célozva azt mondta:

„Azt én nem mondom, hogy ez egy ügyes nyilatkozat volt ebben az időpontban.

Lehet, hogy vannak nekünk is olyan barátaink, akiknek most egy kicsit pihenni kéne Hódmezővásárhely és Bécs után, de hát ők is értékes emberek”

– fogalmazott Tarlós, akit nem érdekelne, ha egy szomszéd ország minisztere a magyar fővárost kritizálná, de azért hozzátette, hogy hogy külföldi politikusok folyamatosan foglalkoznak Magyarország dolgaival – írja a hirtv.hu.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.