Lázár János: A belterjesség lehet a Fidesz veszte

2020. október 19., 09:41

Szerző:

Orbán Viktor rajta kéri számon mások vereségét is, mondta el Lázár János a Válasznak adott interjújában, de szerinte ez csak annak köszönhető, hogy Orbán a nehezített pályára teszi azokat, akikhez kötődik. Lázár amúgy negyedvonalbeli Fidesz-politikusnak mondja magát ("A  kudarcok hatására változik az ember"), és azt is mondja, a barátja, Spéder Zoltán üzletember elleni fideszes támadássorozat erős motivációt adott neki, hogy otthagyja a kormányzatot. 

Szerinte a Fideszben sokan rosszul vonták le a következtetést, hogy csak a kommunikációval is lehet nyerni, és ezzel Rogán Antal térnyerésére is utal. "Még ma sem lehet a világban kizárólag kommunikációval hatalmon maradni. Aki így gondolja, az homokra épít várat. Nincs könnyebb út: a kommunikáció mögött szakpolitika is kell, hétköznapi aprómunka és mérhető teljesítmény."

Lázár nem tagadja, hogy a borsodi választás előtt a Fidesz krumplitól a laptopig osztogatott, "a Fidesz is ugyanolyan tömegpárt, mint bármelyik Európában". Paks II szerinte jó döntés volt, mert a szuverenitást szolgálja. Kína felé azonban hiba túlságosan nyitni. Szerinte mentalitáspróbléma, hogy amikor a Strabagnak volt 600 milliárdos bevétele, az senkit sem zavart, amikor Szijj Lászlónak vagy Mészáros Lőrincnek, akkor meg igen.

Azért kapott pénzt rögtön a teniszszövetségi feladatokra, a pénzügyek rendbetételére, mert Orbán tudja, ha odaadja a pénzt, Lázár el fogja végezni a munkát. 

Lázár azt gondolja, a médiának nemzeti kézben kell lennie, ez a szuverenitás kulcsa. 

Szijjártó jachtozásával kapcsolatban megjegyzi, ha a Fidesz nyer 2022-ben, nekilát a hibák kijavításának. Ugyanakkor úgy látja, a belterjesség lehet a fidesz veszte, ha hagyná, hogy beszűküljön a bázisa. 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.