Lázár János bocsánatkérést követel Márki-Zay Pétertől

2018. április 12., 10:50

Szerző:

Az elmúlt hónapokban Márki-Zay Péter úgy viselkedett, hogy méltatlannak tartom a kézfogásra. Nem vitaképes. Bukott politikusnak tekintem, aki befejezte a közéleti pályafutását – tudatta a Vásárhely 24-nek adott inetrjújában Lázár János., aki így folytatta:

„Nem vagyok sértődékeny, túl tudom tenni magam az elmúlt hónapok lejárató kampánya fölött, de ehhez Márki-Zay Péternek kell lépéseket tennie a nyilvánosság előtt. Elégtétel és bocsánatkérés nélkül nem fog működni a kapcsolatfelvétel.

Erről az emberről nincs mit beszélnem, vele sincs mit beszélnem, nekem Hódmezővásárhelyről van mondanivalóm”

– tette hozzá a kancelláriaminiszter. 

Ezzel együtt szó sincs ról,a hogy a rossz viszonynak a város inná meg a levét – rögzítette Lázár János, aki szerint Hódmezővásárhely nehéz helyzetben van, ezért megérdemli a segítséget és a támogatást.

„Mindent támogatni fogok, ami a városnak jó. Napokon belül azzal fogjuk kezdeni, hogy a hódmezővásárhelyi templom-felújítási programból elsőként a református Újtemplom megújítására teszek javaslatot. A kérdésben a templom lelkész asszonyát és Debrecen református püspökét keresem fel, azt fogom javasolni, hogy a gyülekezet, a püspökség és a kormány közösen újítsa föl a templomot" – helyezte kilátásba. 

Azt is elmondta, hogy nem készül az ellenzék elszámoltatására, mert mindenki képviselője akar lenni.

„Aki nem rám szavazott, ne érezze magát vesztesnek, őérte is ugyanúgy dolgozni fogok"

– ígérte meg. 

Emlékezetes, hogy a február 25-i időközi polgármester-választáson az ellenzék által támogatott, jobboldali elkötelezettségű, de független Márki-Zay Péter meggyőző fölénnyel verte Lázár üdvöskéjét, Hegedűs Zoltán alpolgármestert. Annak dacára is, hogy a Fidesz és köre a leggyomorforgatóbb kampányeszközöktől sem riadt visza, hogy lejárassák a kormánypárt kihívóját és támogatóit.