Látszólag nincs baj: kétarcú az orbáni gazdaságpolitika

2017. január 9. 07:03 - szerző: Szabó Brigitta

Látszólag nincs különösebb baj a magyar gazdasággal, a költségvetés soha nem állt olyan jól, mint most, a GDP bár lassan, de nő, a lakosság elkezdett fogyasztani, megtakarítani, a nemzetközi intézetek felminősítették az országot. Ugyanakkor a kormány alig költ egészségügyre, oktatásra, voluntarista gazdaságpolitikája pedig a külföldi és a hazai befektetőket egyaránt elriasztja. Politikai eszközökkel vagyonbirodalmakat hoznak létre, feudális viszonyok épülnek ki – állítja lapuknak adott interjújában Palócz Éva, a Kopint-Tárki kutatóintézet vezérigazgatója.

– Óriási, 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos szakmunkásbér-növekedés lesz idén. Azt írta egy tanulmányában, hogy a bérek radikális és hirtelen emelése bizonyos vállalati körökben drámai következményekkel járna. Mik ezek?

– Feleslegesen sok csőd várható. A magyar gazdaságban óriási a szakadék a fejlett technológiát alkalmazó, termelékeny, jellemzően nagy-közepes vállalatok és az alacsony termelékenységű kisvállalatok között, amelyek nagy számban alkalmaznak minimálbéres munkaerőt. Számukra a 15–25 százalékos emelés a szociális hozzájárulási adó csökkentése ellenére is a bérköltség és ezen belül az adóteher olyan jelentős növekedésével jár, amelyet sokan nem fognak tudni kigazdálkodni. A baj tehát nem a béremelés tényével, hanem a mértékével van, s azzal, hogy nem hagynak sem időt, sem alkalmat arra, hogy a kisvállalkozások alkalmazkodni tudjanak a változó környezethez.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Vagyis hogy javuljon a termelékenységük és a technológiai fejlettségük?

– Azért alacsony a termelékenység, mert alacsony a technológiai fejlettség és a munkaerő felkészültsége. A kis magyar cégek túlnyomó része nem foglakozik innovációval, nem tud piacot szerezni, nem költ salesre, marketingre, megél abból a kis tudásból, amit a rendszerváltozás után egy nagy cégből kiprivatizált műhelyben pénzre tud váltani. Hosszú távon nyilván nem tartható, hogy „bocsánat, mi ennyit tudunk, ehhez ilyen alacsony bért kínálunk, és tessék ezt a piacnak és a munkaerőnek elfogadnia”. A mai, súlyos munkaerőhiány közepette az emberek, ha csak tehetik, elmennek ezektől a vállalkozásoktól. Ez a folyamat már megindult, az utóbbi egy-két évben elkezdett a munkaerő a termelékenyebb cégekhez áramlani, amelyek magasabb bért tudnak kínálni. Makrogazdasági szinten ez egészséges folyamat, bár rövid távon kétségtelenül fájdalmas alkalmazkodást követel.

– A kikényszerített minimálbér-emeléssel tehát nem jól avatkozott be a kormány?

– Az állam egy olyan folyamatba avatkozott be erőszakosan, amely piaci alapon már megkezdődött és ígéretesen alakult. 2016 első tíz hónapjában a vállalkozások által fizetett bruttó bérek több mint 5 százalékkal emelkedtek, és az év egészében a bérnövekedés feltehetőleg még nagyobb lesz. A kormány viszont most úgy tett, mint a rezsicsökkentéskor, mintha rajta múlt volna a világpiaci olajárak esése. Vagyis a minimálbér emelését úgy kommunikálja, mintha azt az állam adná, miközben a terheket az amúgy is gyenge kisvállalkozások fizetik. A szakmunkásbér-minimum kötelező emelése minden egyes alkalmazott után 33 ezer forinttal emeli a vállalatok havi bérköltségét, amelynek csupán kétharmadát kapja a dolgozó és egyharmadát az adóhivatal. A dolog tehát úgy áll, hogy a munkát terhelő járulékok csökkentésének költségvetési terhét jelentős részben a kisvállalatok pótlólagos adóbefizetése finanszírozza. Ez aránytalan teherelosztás. Ami viszont a bérekre rakodó járulékokat illeti, annak csökkentésére már régen szükség lett volna. A magyar vállalkozók és munkavállalók kiemelkedően magas járulékokat fizetnek, azaz nálunk különösen magas az úgynevezett adóék és az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt messze a legmagasabb az alacsony jövedelmi kategóriákban. Míg az átlagos jövedelmeket tekintve az EU nyolcadik legmagasabb adóéke a magyar, az átlagbér 50 százalékát keresők esetében a magyar adóék messze a legnagyobb. Azaz a magas adóéknek jelentős szerepe van abban, hogy a magyarországi nettó bérek nagyon alacsonyak.

– A mostani béremelés hazahozhatja a külföldön dolgozó magyarokat? Mert a kormányzat ebben is bízik.

–Nem. Már akkor is örülhetünk, ha előbb-utóbb csillapodik a nagy kivándorlási kedv. Aki elment, azt nehéz visszahozni, mert közben a fiatalok családot alapítottak, kiépült a baráti körük.

– Mindeközben azt sulykolják, hogy egyre jobban élünk, a középosztály erősödik. Ki él jobban?

– A reálbérek valóban emelkednek, aki minimálisan iskolázott és alkalmazható, az jobban boldogul. A képzetlenek leszakadása azonban ettől még folytatódik, sőt még akár erősödhet is, mivel a magasabb bérköltség mellett a munkaadók jobban meggondolják az alacsony bérűek alkalmazását.

– A magyar középosztály arányában kisebb, vagyonát és pénzügyi tartalékait tekintve pedig gyengébb, mint egy átlagos európai uniós országban – áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyik tanulmányában. Egy másik kutatás meg azt mondja, hogy egy váratlan, nagyobb kiadás a magyarok 55 százalékát hozná nehéz helyzetbe és csak 21 százalékuknak nem okozna problémát. Mit látunk vállalati körben, ott hogy állunk az uniós mezőnyben?

– Nemcsak a kis- és középvállalkozások, hanem a magyar nagyvállalatok is méretüket és piaci erejüket tekintve rendkívül kicsik és gyengék egy multihoz vagy egy nyugat-európai nagyvállalathoz képest. Pedig elvileg ők lennének a magyar gazdaság húzóereje, meg a startupok. Utóbbiak azonban előbb-utóbb külföldre mennek. A Magyar Nemzeti Bank a legutóbbi növekedési jelentésében kimutatta, hogy a magyar vállalkozások elöregedtek. Ez a nagy cégeknél kisebb gond, mert attól még fejlődhetnek, de a kisvállalkozások körében kevés a belépő, az új vállalkozó. Az én kutatásaim szerint is nagyon alacsony és stagnál a magyar tulajdonú közép- és nagyvállalatok száma, ami a gazdasági növekedés súlyos visszahúzó ereje.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Tavaly már látszott: kevésbé volt élénk a gazdaság, mint egy évvel korábban. Azért, mert lassult az uniós támogatások kifizetése?

– A magyar gazdaság alapvető folyamatai semmit sem változtak az előző évhez képest. Ami más, az valóban az uniós támogatások lassúbb kifizetése, illetve hogy nem történtek olyan gigaberuházások, mint mondjuk korábban a Mercedesé és az Audié volt. Tavaly lassult az ipari termelés növekedése is, éves szinten alig több mint egyszázalékos lesz. A növekedéshez folyamatosan beruházásokra, új kapacitások létrehozására van szükség. Ha kevés a vállalati beruházás, akkor a termelés nem nőhet. Az autógyárak és a hozzájuk kapcsolódó háttéripar már nem nagyon tud növekedni: teljes kapacitáson, három műszakban pörögnek.

– Csaknem hat éve nem történt friss nettó tőkebevonás Magyarországra, ha eltekintünk a bankok tőkebevonásától, amit kényszerből tettek. Miért nem jönnek a befektetők?

– Nagyon gyenge a külföldi tőkebeáramlás, de ennek pontos okát nehéz megmondani. Valószínűleg azok a gazdaságpolitikai lépések lehetnek a háttérben, amelyek a magyar tulajdoni arányok növelésének szándékával egyes ágazatokban a külföldi tulajdonú magyarországi cégek nem is titkolt kivéreztetésére irányulnak. Nemzetközi szinten rossz híre van a magyar gazdaságpolitikának, az ágazati különadók és a külföldi kiskereskedelmi láncok ellen ma is folyó állami hadjárat tovagyűrűző, kedvezőtlen hatásokkal bír azokban az ágazatokban is, amelyek közvetlenül nem érintettek ezekben az akciókban. A legnagyobbak kivételével, amelyek megkérdőjelezhetetlen gazdasági erővel bírnak, ez bizonytalanságot vált ki a külföldi befektetők körében. Elég csak megnézni a német vállalati felméréseket, amelyekben a magyar piac mint befektetési célpont az utolsó helyek egyikén áll a régióban.

– Hova vezet, ha elfogy az uniós támogatás, új befektetési célú tőke pedig nem érkezik Magyarországra? A Nemzetgazdasági Miniszté­­rium 2017-re már több mint négyszázalékos GDP-növekedést vár.

– Idén a tavalyinál kétségtelenül gyorsabb, három százalékot meghaladó lehet a gazdasági növekedés a mi előrejelzésünk szerint is. Az uniós pénzből finanszírozott beruházások mellett a növekedés fontos eleme lesz a lakossági fogyasztás erőteljes növekedése, amelyet a bérkiáramlás várhatóan 10 százalék körüli emelkedése tesz lehetővé. Ehhez tudni kell, hogy 2007-13 között a háztartások vásárolt fogyasztása folyamatosan csökkent. Ezért a lakossági fogyasztás nagyjából 2017 közepére érheti el a 2007. évi szintet még akkor is, ha a tavalyi öt százalék körüli ütemben nő tovább. A vállalati beruházások sem lehetnek annyira rosszak, mint idén, hiszen olcsók a hitelek, az építőipar is magához térhet a tavalyi 20 százalékos zsugorodás után, mert a lakásépítés élénkülni fog idén. E téren is óriási, mondhatni majdnem egy évtizedes a lemaradás.

– A központi büdzsé soha sem állt olyan jól, mint jelenleg. Lassan megvalósul Orbán Viktor álma, a nullás költségvetés? Ennyire jól gazdálkodnak, vagy valamit nem fizetnek ki, amit kellene?

– Mióta az eszemet tudom, nem volt ilyen kedvező helyzetben a költségvetés. Keveset költenek egészségügyre, oktatásra, a szociális kiadások visszaestek, sok fehérítő intézkedés volt, például az online kasszák bevezetése, amelyek növelték a költségvetés bevételeit. Hogy nullás lesz-e a büdzsé, azt nem lehet megmondani, hiszen a kormány saját hatáskörén belül tetszőlegesen csoportosíthat át bevételeket és kiadásokat. De egyáltalán nem biztos, hogy nullás költségvetésre van szükség egy olyan országban, ahol a GDP 1-1,5 százalékát kitevő finanszírozás hiányzik az egészségügyből, nem beszélve a közoktatás drámai helyzetéről, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására a mainál sokszorosan többet kellene költeni. De kétségtelen: a makro pénzügyi egyensúllyal nincs baj, a költségvetés stabil, a kamatok csökkennek, nem véletlen, hogy megtörténtek a felminősítések. Rengeteg pénz van az országban, a bankok sorban állnak a cégeknél, hogy hadd adjanak nekik kölcsön.

– Akkor miért nem kérik s költik fejlesztésekre?

– A magyar cégek alacsony vállalkozási hajlandóságának az okai szerteágazók, korántsem új jelenségről van szó. Most már lenne viszonylag olcsó hitel, ami korábban nem volt, holott a tőkeszegény magyar vállalatok számára ez létkérdés. Ugyanakkor a beruházási kedvet nagyban korlátozza az a kormánypolitika, amely akár egy-két nap alatt keresztül tud vinni a parlamenten olyan jogszabályokat, amelyek teljes piacok erőviszonyait átrendezik a politikai klientúra érdekében, a jelenlegi piaci szereplők hátrányára. Amikor a kormány bárkitől bármit elvehet, akkor minden vállalat nagyon meggondolja, fejlesszen-e, nehogy szemet szúrjon valakinek, aki politikai támogatással meg tudja szerezni a piacát, vagyonát. Az exportáló cégek jobb helyzetben vannak, ők nemzetközi versenyben termelik meg a bevételeiket, viszonylag függetlenek a gazdaságpolitikától. A kormány is itt avatkozik be a legkevésbé, mivel a feldolgozóiparban viszonylag kis haszonért rengeteget kell dolgozni, ami a politikai klientúrát sem vonzza igazán – ellentétben mondjuk a reklámiparral, ahol állami megrendelésekből milliárdokat lehet kaszálni.

– Orbán rendszere tehát elrettenti a befektetőket?

– Különböző az egyes ágazatok helyzete. Ahogyan mondtam, a feldolgozóiparban s azon belül az autógyártásban és a kapcsolódó ágazatokban, a számítógép-, fémfeldolgozás-, gumi- és vegyiparban, valamint az élelmiszeriparban nagyjából működnek még a versenyszabályok. Ezekben az ágazatokban több, ígéretesen fejlődő céget lehet találni, csak sajnos nagyon kevesen vannak. A politikai szempontú tőkekoncentráció szűk kört érint ahhoz képest, amit gondolunk. Néhány tucat emberről és kiszolgálóiról beszélünk, akik százmilliárd forintokból gazdálkodnak, s a hatalom által megcélzott területeket vásárolják fel: médiát, földet, kastélyokat és szállodákat. A megszerzés körülményein kívül az a baj, hogy ezek a százmilliárdok semmit nem tesznek hozzá a gazdasági növekedéshez, csupán vagyonokat csoportosítanak át. Mondjon egy olyan példát, amikor ezek az újgazdagok pótlólagos gazdasági értéket teremtettek, olyan fejlesztést hajtottak végre, ami hozzáad a GDP-hez.

– Nem tudok.

– Politikai szempontú felvásárlás, terjeszkedés és a pénz eltüntetése zajlik, a vidéki Magyarországon pedig feudális viszonyok épülnek ki. Az a mennyiségű pénz, ami a politikához közel állókhoz vándorol, elvben nem tenné tönkre a magyar gazdaságot, bár nagyon hiányzik fontos célok finanszírozásához. Nagyobb probléma a rossz minta, amit nyújtanak. Cégvezetők mondják, mekkora demotiváló erő, hogy az oligarchák minden erőfeszítés nélkül jutnak hozzá olyan hatalmas pénzekhez, amelyek tisztességes vállalkozás számára a legnagyobb erőfeszítések mellett is elérhetetlenek. A mindennapi korrupció Magyarországon valószínűleg nem nagyobb, mint a környező országokban, a különbség az, hogy a politikai szintű, jogilag körülbástyázott korrupció nálunk nagyobb volumenű és mindenki számára nyilvánvaló.

 


Palócz Éva


közgazdász, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója, igazgatósági tagja.

1970 és 1974 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult, köz­­gaz­­dász­­diplomát, 1981-ben ugyanitt doktori fokozatot is szerzett. 1991 és 1992 között az MTA-n PhD-zett.

1974-től 1992-ig a Kopint Konjunktúra és Piackutató Intézet főmunkatársa, főosztályvezetője. 1992 és 1993 között az Institut für Wirtschaftsforschungban, Münchenben vendégkutató.

Dolgozott a Budapest Bank Rt.-nél osztályvezetőként, az MNB-nél főosztályvezető-helyettesként, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Kht.-nál ügyvezető igazgatóként. 2000 és 2007 között a Kopint-Datorg Rt. tudományos vezérigazgató-helyettese. A Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke.