L. Simonnak négy plusz lapot kellett kérnie a vagyonnyilatkozatához, még azt is bevallotta, ami nem az övé

2018. július 18., 09:03

Szerző:

L. Simon László június 1-jén adta le az új parlamenti ciklusra szóló első képviselői vagyonnyilatkozatát, amelyhez négy plusz lapot is csatolt, hogy legyen elég hely az ingatlanjai felsorolásához.

Nem csoda, hiszen a 31 darab szőlőnek, szántónak, mezőgazdasági területnek és háznak csak a töredéke fért volna el egy szokványos bevalláson.

A Miniszterelnökség egykori államtitkára a 2014-es választás után 24 ingatlannal kezdett, majd 2017-ben hat frissen vásárolt területtel, összesen mintegy 65 hektárnyi seregélyesi szőlővel bővítette a birtokkollekciót.

24.hu szerint L. Simon  azonban most jóval több területet vallott magáénak, mint ami a valóságban az övé. A 31 ingatlan között felsorolt számos olyan birtokelemet, amelyekről az év elején bíróság mondta ki, hogy vissza kell adnia öccsének.

Fotó: Bazánth Ivola

A 24.hu nyomán áprilisban mi is beszámoltunk a győri ítélőtábla döntéséről. Az ítélet egy 2010 óta zajló családi vitára tett pontot, kimondva, hogy nem L. Simon László a Gárdony mellett található bikavölgyi szőlőföldek és gyümölcsösök jogos tulajdonosa, hanem az öccse, Simon Gábor.

A Simon Panzió körüli birtok eredetileg Simon Gábor tulajdonában volt, de ő más irányú elképzelései miatt belement, hogy eladja testvérének. A papírozás meg is történt, csakhogy

a fideszes képviselő nem fizette ki testvérének a szóbeli megegyezésben meghatározott összeget,

ebből indult a pereskedés, amely februárban ért véget Simon Gábor győzelmével. A földhivatal át is vezette a változást, L. Simon azonban két hónappal később a sajátjaként tüntette fel a birtokot, noha a vagyonnyilatkozatnak a májusi állapotot kellene tükröznie.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.