Tagadta bűnösségét a bíróságon a Rita doktornőként praktizált Ákos, aki azzal szédített egy férfit, hogy gyereket tud neki szülni

A korábban kuruzslásért elítélt férfi nőnek adta ki magát, hogy pénzt csaljon ki. Csalással vádolják, de ő azt mondja, prostitúcióra kényszerítették és verték is.

2020. január 23., 18:40

Szerző:

Tagadta bűnösségét a Váci Járásbíróságon az a férfi, aki a vád szerint azt hazudta egy másik férfinek, hogy gyereket tudna szülni - közölte a Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya a 168 Óra kérdésére. R. Ákos csalási ügyében csütörtökön előkészítő ülést tartottak, de mivel a férfi nem ismerte be az ellene felhozott vádakat, az első tárgyalási napot is megtartották. 

R. Ákos a vádirat szerint is férfi, és ezt fontos kiemelni. Női néven 2017 szeptemberében az interneten keresztül ismerkedett meg a mostani ügy ugyancsak férfi sértettjével. Később szexuális kapcsolat alakult ki közöttük. Annak az évnek a novemberében Ákos (aki az alábbi, a férfi saját Facebook-oldaláról letöltött képen látható) felvetette a sértettnek, hogy szeretne közös gyereket, hiszen

az orvostudomány már olyan fejlett, hogy van már lehetőség méh és petesejt beültetésre, így ő is tudna gyereket szülni.

Ákos meggyőzte a sértettet arról, hogy a sikeres beavatkozás után együtt fognak élni és együtt nevelik majd a gyereket. A sértett a közös élet reményében úgy döntött, hogy támogatni fogja Ákost, aki pár nap múlva telefonon közölte vele, hogy a beültetés december 8-án lesz egy budai magánklinikán. Ákos első részletben 150 ezer forintot kért a sértettől, és ezt meg is kapta, majd azzal hívta fel, hogy sikerült a beültetés. Aznap este egy másik férfi, aki a vádlott testvéreként mutatkozott be, telefonon arra kérte a sértettet, hogy kísérje haza Ákost Gyöngyösre, mert rosszul van. Ez meg is történt. Ákos hasa ezután mindig pólyával volt körbetekerve, amely azt a képzetet ébresztette a sértettben, hogy az az elvégzett műtét hegeit takarja.

December végén a sértett Ákos kérésére egy vidéki bankfiókban számlát nyitott, amelyhez Ákosnak is hozzáférése volt. Ezután hetente találkoztak, Ákos folyamatosan azt bizonygatta a sértettnek, hogy a magzatok fejlődnek, így a férfi azt hitte, hogy Ákos terhes. A vádlott ezt hamis orvosi papírokat is mutatott, majd tavaly januárban a további költségekre 90 ezer forintot, majd gyógyszerekre 30 ezer forintot kért a sértettől, akinek végül áprilisban lett gyanús, hogy Ákos talán mégsem terhes, ezért megszakította vele a kapcsolatot.

A kisebb kárt okozó csalás vétségével vádolt R. Ákos a Bors reggeli cikkében azt állította, hogy csak mese az, hogy terhesnek hazudta magát. Ezt hangfelvételekkel és fényképekkel próbálta bizonyítani. A lapnak azt mondta, hogy egy budapesti szórakozóhelyen ismerte meg az ügyben sértett férfit, aki többször megverte őt és prostitúcióra akarta kényszeríteni. Ezt fényképekkel is „bizonyította”, állítása szerint a fotót a szomszéd készítette róla.

„Semmi sem igaz abból, amivel vádolnak. Hogy gondolhatta, hogy terhes vagyok, hiszen ágyba bújt velem. Tudhatta, nem estem át semmiféle átalakító műtéten”

- mondta Ákos, aki szerint leszázalékolása után kapott pénzét is elvette tőle a feljelentő férfi. A mai tárgyaláson egyébként a sértett is jelen volt, és vallomást is tett.

A 33 éves Ákos elmondása szerint gyerekkora óta pszichés beteg, állandóan pszichiátrián kezelik.

A csalási ügy vádlottját korábban tíz hónap felfüggesztett börtönre ítélték kuruzslásért. Akkor Rita doktornőként praktizált a Nógrád megyei Szirákon, ahol női ruhákban járkált. Több helyit kezelt úgy, hogy sem engedélye, sem szükséges szakképzettsége nem volt. A településen többször is orvosi ügyeletet tartott, a vizsgálatok többségét pedig mobiltelefonjával végezte. A Bors riportja szerint az akkor Gyöngyöspatán élő Ákos társkeresőn ismerkedett meg egy sziráki férfivel, akinek női néven mutatkozott be, és azt mondta, hogy orvosként dolgozik, korábban pedig több kórházat is vezetett. A férfi állítólag a családját is elhagyta érte, mert nem tudta, hogy egy férfivel él együtt, hiszen „ott lent is át volt műtve.” Ákos azonban nincsen „ott lent” megműtve, vagyis ha valakivel szexuális kapcsolatot létesített, annak tudnia kellett, hogy férfi.

Az ügyben márciusban, a következő tárgyalási napon ítélet születhet. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.