Kunhalmi Ágnes visszalépne, ha nem ő a legesélyesebb, Bangóné Borbély Ildikó pedig az ajánló íveket sem vette volna fel

2018. február 20., 07:42

Szerző:

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Négy évvel ezelőtt az MSZP jelöltje Budapest XVIII. kerületében 56 szavazattal kapott ki a fideszes Kucsák Lászlótól, miközben a minimum megtévesztő nevű Együtt 2014 párt jelöltje – a párt nem összekverendő azzal, amit korábban Bajnai vezetett, semmi köze nem volt hozzá – 197 szavazatot kapott. Kunhalmi Ágnes, az MSZP arca a Közös Ország Mozgalom hétfő esti vitáján azt mondta, ha nem neki lesz a legnagyobb esélye legyőzni a Fideszt, elgondolkodik a visszalépésen – a győzelem érdekében.

A XVIII. kerületi vitán Kunhalmi Ágnes mellett részt vett Makai Tibor (Jobbik), Kassai Dániel (LMP) és Nagy Károly (Momentum), miközben Kucsák László, a Fidesz-KDNP jelöltje válaszra sem méltatta Gulyás Mártont és a szervezőket. Miután a Közös Ország Mozgalom hétfő esti vitáján abban egyetértés volt, hogy a XVIII. kerületet magában foglaló egyéni körzet sorsa a legfontosabb a jelöltek számára, Gulyás rá is kérdezett: lesz-e visszalépés, ha a Közös Ország Mozgalom közvélemény-kutatásában az jön ki, nem az adott jelölt a legesélyesebb. A Momentum és a Jobbik jelöltjei erre nemmel, az LMP kitérő választ adott, míg Kunhalmi Ágnes azt mondta: 

legendásan összefogás-párti, ha az jönne ki, hogy nem ő a legesélyesebb ellenzéki, elgondolkodna a visszalépésen.

Hogy az MSZP most komolyan hisz az egy körzet, egy demokratikus ellenzéki induló forgatókönyv sikerében, azt bizonyítja, hogy a Népszava megírta: más fővárosi kerületben már ajánlatot is tettek.

– Azt kértem Szabó Szabolcstól a napokban, hogy fogadja el az MSZP és a Párbeszéd támogatását, és legyen a szövetség jelöltje, ahogy Magyar György ügyvéd tette Siófokon – mondta a lapnak Bangóné Borbély Ildikó, aki most a szocialista párt jelöltje, de bármikor hajlandó (elvben április 7-éig) visszalépni az Együtt jelöltje javára. Bizonyítandó, hogy ezt komolyan gondolja, azt is felajánlotta, hogy nem veszi fel az ajánlóíveket (ezt hétfőtől lehet megtenni.)

Szabó Szabolcs viszont kitart amellett, hogy az Együtt jelöltjeként indul, s persze nem hagyja el pártját, ám egy ilyen ajánlat a szocialistáktól jelezheti: nem fognak vonakodni gesztusokat tenni a győzelem érdekében. Állítólag azért ilyen készségesek, mert ha az LMP is bevonható lenne a koordinációba, akkor a 18 budapesti egyéni választókerületben a 2014-es eredménynél jobban teljesíthetne az ellenzéki oldal.

Ha pedig csak kettő választókörzettel többet tudnak elvinni, mint 2014-ben, a Fidesz-KDNP-nek élből nincs kétharmados többsége.

 

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.