Kövér László szerint ha nem a Fidesz győz, Magyarországot még országnak sem érdemes nevezni

2018. április 6., 23:36

Szerző:

Apokaliptikus víziókkal teli, egy falusi mizantróp izzadságszagú bájától sugárzó interjút adott Kövér László, az Országgyűlés elnöke az enyhén szólva kormányközeli Pesti Srácoknak. Minden más sértené a gondolatok makulátlan tisztaságát, úgyhogy szó szerinti idézeteket közlünk a beszélgetésből:

„Egy világhatalmi játszma háborús terepe vagyunk, aminek a lényege, hogy a gigantikusra nőtt tőkekoncentrációk profitmaximalizáló törekvéseinek útjából el kell takarítani a nemzetállamokat. Ebben a háborúban vannak olyan politikai vezetők, akik elárulták a saját népüket, tehát nem a saját választóikat képviselik, hanem azokat, akiktől a zsoldot kapják.”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Biztosak lehetünk benne, hogy mindent megpróbálnak majd – akár a törvényesség határain túlra is merészkedve –, hogy ne folytatódhassék az a politika Magyarországon, amely olyan csúnyán keresztül húzta a „szép új világ” felépítéséről szőtt terveiket. De mi is láttunk egyet s mást 2002 óta, így talán már nehéz lesz meglepni bennünket. Mindenesetre nem árt nyitva tartani a szemünket és a fülünket.”

„Az Európai Uniót létrehozó, s ahhoz 1990-et megelőzően csatlakozó országok a kommunista „táborba” kényszerített népek ötven évnyi életáldozata árán vásárolták meg a saját jólétüket, biztonságukat és szabadságukat. Úgy tűnik azonban, hogy míg az idegen kommunista elnyomás ébren tartotta bennünk az önvédelmi közösségi reflexeket és az Európa valódi értékei iránti fogékonyságot, addig

rajtuk elhatalmasodott egyfajta »szellemi AIDS«.

Számomra egyértelmű, hogy Európa szellemi és erkölcsi tartalékai a mi térségünkben rejlenek.”

És a végére egy kérdés és egy felelet, nehogy valaki félreértse:

„Akkor tehát milyen Magyarországok között kell választanunk vasárnap?

Az élhető, normális, magyar Magyarország és

egy olyan ország között, amit még országnak sem érdemes nevezni, 

mert végleg feloldódik a globalista szennyáradatban, s aminek már nem lesznek morális kapaszkodói és tabui. Az volna tehát maga a káosz és az elviselhetetlenség.”

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.