Kósa Lajos az édesanyja által elnyert 123 millióról: Inkább örülni kellene

2018. január 16., 19:46

Szerző:

A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztert az Index a sajtótájékoztatóján kérdezte arról a januári hírről, amely szerint a 82 éves, nyugdíjazása előtt védőnőként és bölcsődevezetőként dolgozó édesanyja egy cég résztulajdonosaként 123 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert egy sertéstartó telepek korszerűsítését támogató pályázaton. Kósa Lajos erre először úgy válaszolt, hogy „magánemberek magánügyeiről” nem tud nyilatkozni. Ő végképp nem közszereplő. Még csak nem is élek vele egy háztartásban – mondta az édesanyáról,  hozzáfűzve, ha minden politikusnak mindegyik családtagjáról nyilatkoznia kellene, akkor ezt ő is megtenné. 

Az Index firtatta azt is, hogy a miniszter szerint a hasonló ügyek ártanak-e a Fidesz megítélésének. A tárca nélküli tárcavezető erre nemmel felelt. Inkább annak kellene örülni, hogy van olyasmi, hogy emberek vállalkozással munkahelyeket teremtenek és értéket állítanak elő. A felvetést, hogy úgy tűnik, az édesanyja valójában egy stróman, azzal utasította vissza, hogy nem, édesanyja nem strómanja senkinek, és az édesapjával együtt több mint 25 éve gazdálkodik azon a körülbelül 30 hektáron, amelyet a rendszerváltás után igényeltek vissza. Az nem meglepő, hogy eközben beszálltak egy mezőgazdasági vállalkozásba – magyarázta.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.