Kordonok közé szorítják a Budapest Pride-ot

2018. június 14., 08:51

Szerző:

Kordonelemeket is alkalmazni fog a rendőrség a július 7-i Budapest Pride felvonulás biztosításához – írja a Magyar Idők a Budapesti Rendőr-főkapitányságra hivatkozva.


Ismertetésük szerint mivel a szervezők az eseményt bejelentették, és tiltó ok nem merült fel, a rendőrség a gyülekezési jogról szóló törvénnyel összhangban a rendezvényt tudomásul vette.

Még múlt héten nyilatkozta Karlik Cintia, a rendezvény szóvivője, hogy ha a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ragaszkodik ahhoz, hogy tüntessen a Budapest Pride ellen, akkor a rendőrségnek őket, és nem a felvonulás várhatóan több tízezres békés tömegét kell kordonnal biztosítania.

Ehhez képest a Pride kap kordont, annak ellenére, hogy tavaly kordon nélkül vonulhattak az egybegyűltek.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.