Kizárták az MSZP-ből a polgármester-jelöltet, aki indul Márki-Zay Péter ellen

2018. január 27., 19:37

Szerző:

Kizárta az MSZP tagjai közül a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson függetlenként induló Hernádi Gyulát, mert a párt által támogatott jelölt ellenében indult a posztért - közölte a párt helyi szervezete szombaton az MTI-t. A közlemény szerint Hernádi Gyula kizárásáról az MSZP alapszabálya alapján döntöttek. Eszerint a tagsági viszony megszűnik, ha valaki egy választáson a párt által állított vagy támogatott jelölttel szemben önkényesen más szervezet jelöltjeként vagy függetlenként indul.

Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester halála miatt kellett időközi választást kiírni. A február 25-i voksoláson a Fidesz és a KDNP jelöltjeként Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármester, független jelöltként pedig Hernádi Gyula orvos és Márki-Zay Péter közgazdász indul. Az ellenzéki pártok – köztük az MSZP is – azt kérték szimpatizánsaiktól, hogy Márki-Zay Pétert támogassák a választáson. Bemutatkozó sajtótájékoztatóján a jelölt azt mondta, indulásának szigorú feltétele volt, hogy más jelöltet ne indítsanak ellene az ellenzéki pártok. A közgazdász a legfontosabb feladatnak Hódmezővásárhelyen a korrupció elleni fellépést és a munkahelyteremtést nevezte. Bár Márki-Zay hívő katolikus ember, a Szent István Király Plébánia egyháztanácsának a világi elnöke, Németh László plébános nemrég templomi beszédben szólalt fel ellene, és arra kérte a hívőket, hogy Hegedűsre szavazzanak inkább. 

Hernádi az MTI-nek indulását azzal indokolta, egy megyei jogú városban tarthatatlan, hogy a baloldalnak ne legyen jelöltje. A felmérések szerint a hódmezővásárhelyiek harmada baloldali elkötelezettségű – hangsúlyozta. Hozzátette, sokáig várt a döntéssel, de úgy gondolja, nem lehet cserbenhagyni ezeket a szavazókat. A politikus 2002-től 2010-ig képviselőként dolgozott a hódmezővásárhelyi közgyűlésben. A 2002-es önkormányzati választásokon az MSZP, az SZDSZ, a Centrum, a Munkáspárt és egy civil szervezet, majd 2006-ban az MSZP és egy civil szervezet jelöltjeként indult a polgármesteri posztért.

A Hódmezővásárhelyen zajló kampányról nemrég kiváló helyszíni riportban számoltunk be.  

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.