Kizárták az LMP-ből a Kunhalmi Ágnes javára visszalépő Kassai Dánielt, míg a verekedők és a Fidesszel kokettálók büntetését enyhítették

2018. július 19., 06:43

Szerző:

Kassai Dániel elsőként lépett vissza áprilisban, így a szocialista Kunhalmi Ágnes győzhetett pestszentlőrinci egyéni országgyűlési képviselői választókerületében. Az LMP másodfokon eljáró etikai bizottsága kizárta a pártból – tudta meg a hvg.hu, amely szerint a lökdösődő Sallai Róbert Benedek viszont maradhat, Szél Bernadettet is csúnyán megbüntették.

A portál megtudta, az LMP-n belül hetek, hónapok óta zajló etikai vizsgálatok újabb állomásaként másodfokú, jogerős döntések születtek szerdán. Több politikus ügyében is határozatot hoztak, a legsúlyosabb büntetést a korábban már felfüggesztett, a választások előtt elsőként visszalépő Kassai Dániel kapta:

kizárták a pártból.

Kassai az áprilisi választások előtt Budapest 15-ös választókerületében lépett vissza, itt a szocialista Kunhalmi Ágnes legyőzte a Fidesz jelöltjét, 46,3–39,7 százalékos arányban. Az LMP jelöltjének támogatói is kellettek ehhez, ám a pártban mégis vizsgálat indult, először a fegyelmi bizottság öt évre eltiltotta attól, hogy a párt színeiben bármilyen választáson elinduljon, ami ellen ő felmentésért, az etikai bizottság pedig súlyosbításért fellebbezett, végül kizárták. A bizottság mostani, másodfokú határozata szerint Kassai a visszalépésével súlyosan megsértette a párt belső szabályait, ezért szigorították büntetését. A döntés jogerős, Kassai azt csak bíróságon támadhatja meg, ha akarja.

 

Fotó: Bazánth Ivola

(Időközben az etikai bizottság összetétele megváltozott, pár napja ugyanis az etikai bizottság elnöke Moldován László - aki koordináció pártiak esetében súlyosbításért, a koordinációt ellenzők esetében enyhítésért fellebbezett - az LMP budapesti elnöke lett és a döntéseket hátrahagyva átült egy másik testületbe.)

Az LMP-n belül korábban fegyelmi indult Szél Bernadett társelnök ellen is, amiért egyeztetett a kampány során az ellenzéki pártokkal, ezzel szembement a kongresszusi határozattal.

A mostani döntés értelmében Szélt három évre eltiltották attól, hogy bármilyen pártbeli tisztségért induljon, így a másfél év múlva lejáró társelnöki mandátuma után nem jelöltetheti magát újra.

Ugyanakkor a határozat megjegyzi: „Az eltiltás nem vonatkozik a jelenleg betöltött társelnöki tisztségre, nem foglal magában elmozdítást.”

Mindeközben Sallai Róbert Benedek büntetését enyhítette az etikai bizottság, a Hadházy Ákos volt társelnököt éppen Kassai elsőfokú fegyelmi tárgyalásán fellökő politikust előbb kizárták a pártból, majd most, másodfokon visszahelyezték és csak arra vonatkozóan kapott eltiltást, hogy belső pártbeli tisztségekért induljon.

A bizottság jogerős döntést hozott Barta János ügyében is. Ő volt a párt zuglói jelöltje áprilisban, de kiderült: a Fidesz gyűjtötte neki az aláírásokat, így az LMP elhatárolódott Bartától és felfüggesztették párttagságát. Másodfokon ugyanakkor az ő büntetését is enyhítették, két évig nem indulhat az LMP színeiben választáson.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.