Kiugrott az ablakon a budapesti díler, de így sem kerülhette el a sorsát

2017. november 22., 08:46

Szerző:

Kábítószer-kereskedőket fogott el a rendőrség, S. Gergő és négy társa ellen kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt folytatnak nyomozást. A férfiakat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.

A rendőrség honlapján szerdán megjelent információk szerint S. Gergő irányításával Budapesten több hónapja terjesztettek Szerbiából csempészett marihuánát. A kábítószert hetente több alkalommal, 7–10 kilós mennyiségekben szállították szerbiai futárok csempészésre átalakított gépjárművekben Magyarországra.

A rendőrség hétfőn délelőtt egy IX. kerületi lakóház mélygarázsában a kábítószer átadásakor érte tetten P. Csaba szerb-magyar kettős állampolgárt és V. Zsoltot. Ezzel egy időben a drog deponálására szolgáló lakásban elfogták a bűnözői csoport vezetőjét, S. Gergőt, valamint bűntársát, T. Sándort. A rendőri intézkedés elől menekülve a lakás ablakából kiugrott a bűnszervezet ötödik tagja, K. Károly, akit a lakóház udvarán fogtak el. A mélygarázsban elfogott férfiaktól a rendőrök egy dobozban nyolc kilogramm növényi törmeléket foglaltak le, amely az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint marihuána.

A nyomozók a férfiak lakásaiban házkutatásokat tartottak, amelyek alkalmával további két kilogramm marihuánát, digitális mérlegeket, fóliázógépeket, illetve egy engedély nélkül tartott gáz-riasztó fegyvert találtak és foglaltak le. A rendőrök lefoglalták továbbá a P. Csaba, illetve S. Gergő tulajdonában lévő két nagy értékű luxus személygépkocsit is.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.