Kimondani a kimondhatatlant

2018. február 21. 07:57 - szerző: Herczeg Szonja

A leggyakrabban azzal kezdik, hogy pizzát szeretnének rendelni. Ekkor általában csapatban telefonálnak. Aztán a nap folyamán egyikük újra telefonál, most már egyedül. És kiderülhet, hogy zaklatják a Facebookon, a szülei válnak, elhagyta őt a barátja vagy megerőszakolták egy házibuliban. Törékeny és komoly egyensúlyozást igénylő feladat gyermeklelkisegély-szolgálatnál dolgozni. A Kék vonalnál jártunk.

Kisebbik fiának születése után Judit úgy érezte, valami megváltozott benne. Sokkal nyitottabb és érzékenyebb lett a nehéz gyereksorsokra, nem hagyta nyugodni a gondolat, valahogy segíteni szeretne.

– Amikor öt évvel ezelőtt elvesztettem a munkámat egy lapkiadással foglalkozó multinál, az első gondolatom az volt, végre most lesz időm segíteni a rászoruló gyerekeken. Kapóra jött a Kék vonal Gyermekkrízis Alapítvány felhívása, amit a rádióban hallottam. Kiderült, önkéntes ügyelőket keresnek, és napokon belül képzést is indítanak. Így kezdődött a segítői munkám – mondja Judit, aki annyira komolyan veszi a segíteni akarást, hogy beszélgetésünk alatt még nekem is feltesz kedves, érdeklődő kérdéseket.

A gyerekeknek telefonos lelki segélyt nyújtó Kék vonal célja és működése könnyen definiálható, de a beszélgetések mikéntjébe, a módszertanba nehéz belelátni. Amikor megérkezem a belvárosi lakásba, ahol a munka zajlik, éppen váltás van, Balázs és Dóri veszik át a hívásokat. Délután öt órakor kezdődik a következő műszak, és este kilencig tart. Aztán jön az éjszakai ügyelet, a Kék vonal folyamatosan elérhető. Az önkéntesek mellett műszakvezetők vannak, képzett pszichológusok, akik folyamatosan felügyelik a hívásokat, tőlük kérhetnek segítséget az önkéntesek, ha elakad a beszélgetés vagy ha rögtön utána jó lenne valakivel megosztani a hallottakat.

Napközben egy szociális munkás is van az irodában, ha egy hívónak személyes segítséget kell szervezni, ő konzultál a család- és gyermekjóléti szolgálatok munkatársaival vagy más szakemberekkel. A telefonos szobában négy elkülönített beszélőfülke van, a falon nagy tábla az önkénteseket segítő információkkal. Az ügyelői szobában szinte folyamatosan csörög a telefon, naponta átlagosan száz hívást fogadnak.

Az 1993-ban létrejött Kék vonal alapítói a területi gyermekvédelmi szolgálatnál dolgozó pszichológusok voltak. Sok olyan gyerekkel találkoztak, aki nem tudott jól kapcsolódni természetes támogatójához (nevelőszülőhöz, szülőhöz, gyermekotthon munkatársához), vagyis igény volt egy felületre, amely felnőtt segítsége nélkül és bármikor elérhető.

Fotó: 168 Óra archív

Az alapítvány jelenlegi szakmai vezetője, Csekeő Borbála maga is pszichológus, 2000-ben egyetemistaként jelentkezett önkéntesnek a Kék vonalhoz. Pszichológushallgatóként a gyakorlatot hiányolta a képzésből, nem volt biztos abban, jó szakmát választott-e.

– Szükségem volt arra, hogy élesben is kipróbáljam magamat. Jól jött a Kék vonal önkéntestoborzója. Itt is ragadtam, hiszen ennek már 18 éve.

Amikor a kezdetekről kérdezem, azt mondja, az egyik legnagyobb különbséget az akkori és a mostani ügyeletek hangulatában az adja, hogy mást jelentett a telefon egy gyereknek 2000-ben.

− Sokan telefonfülkéből hívták a vonalat, jellemző elköszönés volt, hogy le kell tennem, mert mások is várnak, már nagyon kopognak a fülke üvegén.

Ehhez képest ma már sokkal könnyebben elérhető az ingyenes szolgáltatás a mobiltelefonok segítségével.

Csekeő Borbála azt mondja, csaknem két évtizednyi tapasztalattal is nehéz megmondani, kiből lehet jó önkéntes.

− Önkénteseink sokfélék, de amire feltétlenül szükség van, az a türelem. Ez alatt az elfogadást és a nyitottságot is értem, hogy akkor se veszítse el az illető a lelkesedését, ha azt érzi, a vonal túloldalán nincs igény igazi segítségre.

A türelem nem csak a gyerekekhez szükséges. A Kék vonalat többször hívják felnőttek, aggódó szülők és nagyszülők is, akik nem tudnak mit kezdeni gyerekük, unokájuk tinédzserkori viselkedésével.

– Hozzájuk, ahogy a gyerekekhez is, empátia és nagyfokú érzelmi intelligencia kell, ezek nélkül nem lehet jól csinálni.

Fotó: 168 Óra archív

Az önkéntesjelöltek először interaktív workshopon és háromnapos intenzív képzésen vesznek részt, ami, bár igyekszik megmutatni, milyen helyzetek várhatók, mégiscsak bevezető a gyakorlati képzéshez. Az, hogy kiből lesz elhivatott segítő, csak jó pár, élesben lebonyolított hívás után derül ki biztosan.

Az önkéntesek, akikkel beszélek, Balázs, Dóri és Judit mindannyian tisztán emlékeznek az első alkalomra, amikor beültek egy segítő mellé hospitálni. Belehallgattak a hívásba, követték a segítő reakcióját, figyeltek, jegyzeteltek.

− Nagyon sok a kopogtató – mondja Dóri, aki munka mellett talál időt arra, hogy önkénteskedjen. A kopogtatók azok, akik látszólag telefonbetyárkodnak, de az esetek többségében kiderül, valami oka mégis volt a hívásnak. A gyerekek bizalmát sokszor nehéz elnyerni. Dóri szerint a leggyakoribb, hogy azzal kezdik, pizzát szeretnének rendelni. Ekkor általában csapatban telefonálnak. Aztán később, még a nap folyamán egyikük újra telefonál, most már egyedül, és szeretne valami komolyat kérdezni.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy a Kék vonalat csak azok hívják, akik valami konkrét és súlyos dologról szeretnének beszélni, érdemes tudni: a hívások túlnyomó többsége mögött leginkább beszélgetőpartnerre vágyó gyerek állnak. Rengeteg a magányos, ingerek nélkül felnövő – főként vidéki kistelepüléseken élő – telefonáló. Legtöbben az első szerelemről, párkapcsolati problémákról, szakításról és szexualitásról szeretnének beszélgetni valakivel.

− Nem véletlen, hogy nehezen dolgoznak fel ilyen problémákat, hiszen nincs minta előttük − magyarázza Borbála. − Az első szakítás, vagy ha a családról beszélünk, az első válás az, amin ilyenkor keresztülmennek. Pszichológusként, egy felnőttel beszélve könnyebb a már megszerzett tapasztalatokra támaszkodni, a gyerekekkel máshonnan lehet elindulni, és bizonyos szempontból komplexebb feladat velük foglalkozni.

Dóri és Balázs szerint a segítő beszélgetéseknél fontos, hogy a szó mindig visszaterelődjön a hívóra. Különösen Balázsnak jelentett ez kihívást, aki sales menedzserként dolgozik.

– Tanulni szerettem volna, nem önkéntes munkát kerestem. Elhivatottság lett belőle, ami már teljes egészében a gyerekekkel kapcsolatos. Mi nem adunk tanácsot, hanem kérdésekkel segítjük az együtt gondolkodást. Nekem ez eleinte − a munkámból kifolyólag − teljes meghasonulást jelentett. De éppen ennek köszönhető, hogy az önkéntes munkám kihatott az életem egyéb színtereire is.

Borbála szerint az online világ e mindig is létező problémákat is óhatatlanul átszínezte, de nem gondolja, hogy az alapvető konfliktusok változtak volna az évek során.

– Például az online ismerkedés során is hasonló motivációk, vágyak vannak jelen, de mégis egy kicsit több a bizonytalanság, a buktató. A kortárs bántalmazás sem új jelenség, de ma nagyobb közönség előtt, térben-időben kitolódva zajlik az interneten.

Az online zaklatás is könnyen vezethet akut veszélyhelyzetekhez, amikor egy fiatal kilátástalannak érzi a helyzetét. A Kék vonalhoz szinte mindennap érkezik olyan hívás, hogy a telefonáló öngyilkosságot fontolgat.

– Amikor egy gyerek veszélyben van, öngyilkossági késztetés, bántalmazás, súlyos betegség vagy titkolt terhesség miatt telefonál, az olyan helyzet, amit egyedül nem tud megoldani. A beszélgetés célja ekkor egy kicsit megváltozik. Olyan fokú bizalmat kell kapnunk a gyerektől, hogy megtalálható legyen és személyes segítséget kaphasson. Ez a segítés akut helyzetben lehet a mentő kihívása, de jellemzőbb, hogy a családsegítővel vagy más szakemberekkel működünk együtt hosszabb távon.

Borbála azt mondja, előfordul, hogy ők szeretnének intézkedni, de a hívó még nem tart ott, hogy konkrét segítséget tudjon elfogadni.

− Ezt sokszor nem könnyű elfogadni, de hisszük, hogy nemcsak jogi és etikai szempontból, hanem a hatékony segítség érdekében is fontos nem visszaélni a kapott bizalommal. A segítségkérőt partnernek kell tekinteni, az ő tempójában haladni a változások felé.

A szakértő szerint az öngyilkossági gondolatokkal küzdők esetén a legfontosabb az, hogy a segítő semmiképp se bagatellizálja a hívó gondját, ne keltsen benne bűntudatot azzal, hogy morális kérdést csinál a mondandójából.

– Nem célunk és feladatunk firtatni, hogy bevett-e már valamit, tett-e ilyesmit korábban. A szándékot, a gondolatot segélykiáltásként fogadjuk, és nem vonjuk kétségbe a komolyságát. Ezek törékeny helyzetek. Nehezen található meg az egyensúly, amit ezek a beszélgetések kívánnak: empátiával és türelemmel elfogadni, hogy a hívó most úgy érzi, nincs kiút, ugyanakkor megnyerni közös gondolkozásra, valódi megoldás keresésére.

Judit azt mondja, csaknem ötévnyi telefonos munka után is képes minden alkalommal meglepődni azon, hogy a sors milyen súlyos terheket ró sok fiatalra.

– Ami különösen megvisel, az a hívók mély kiszolgáltatottsága: veszélyt jelentenek rájuk a saját függő, pszichésen beteg szüleik, vagy az a fajta mélyszegénység és tudatlanság, amiből ki kellene törniük. Nehezen felfogható, hogy sok szülő nem figyel a gyereke jelzéseire, érzéseire. Sejtése sincs arról – vagy rosszabb esetben nem foglalkozik azzal −, hogy az iskolában kirekesztik, lelkileg bántalmazzák a gyerekét, elfordultak tőle a barátai is, netán a kislánya egy házibulin nemi erőszak elszenvedője volt. Önmagában már az nagy dolog, ha egy fiatal ilyen élethelyzetben felhív minket. Még jobb, ha konkrét segítséget is kér, mert akkor történhet valami kis előrelépés.

Ahogy Juditnak, Balázsnak és Dórinak is voltak olyan hívásaik, amelyek mérföldkövet jelentettek az életükben. De elmondják, miért nem mesélnek részletesebben az őket mélyen felkavaró történetekről.

– Vannak esetmegbeszélések és szupervíziók, és egy-egy hívás után is beszélhetünk az ügyeletvezetővel, aki segíthet feldolgozni a hallottakat. A mi munkánk a bizalmon alapszik. Ha konkrét beszélgetésekről beszámolnék, akár név és életkor nélkül, úgy érezném, megtöröm ezt a bizalmat. És ezt soha nem tenném – válaszolja szinte egyöntetűen Dóri és Balázs.

− Felkavaró egy családon belüli szexuális abúzust elszenvedő vagy egy öngyilkosságot fontolgató fiatal története – mondja Judit. Szerinte ilyenkor a mélyen együttérző és bizalmat nyújtó légkör az, ami segít kimondani a kimondhatatlant. – A hívó története sokszor nagyon lassan bontakozik ki, nekem az a dolgom, hogy támogassam őt érzelmileg, és elfogadjam az érzéseit. Az egy óra időtartamú csetbeszélgetést (ilyenre is van lehetőség a Kék vonalnál) legtöbbször azzal zárják, hogy nagyon jólesett végre elmondani valakinek a gondjukat, és ez hihetetlen megkönnyebbülés számukra. Ezek a gesztusok, visszajelzések engem is segítenek a feldolgozásban. 

 

A Kék vonal 2017-ben:

> Több mint negyvenezer alkalommal fordultak a Kék vonalhoz.

> Egy hosszabb konzultáció 40-45 percig tarthat.

> A hívók 67 százaléka 12 és 16 év közötti.

> 360 gyerek a magányát osztotta meg a segítővel.

> 2017-ben 316 alkalommal érkezett olyan hívás, amelyben a telefonáló öngyilkosságot fontolgatott.

> 207 olyan hívás érkezett, amelyben kiskorú terhességről számolt be.

> Jellemző volt, hogy a hívó több problémával jelentkezett: pszichés betegséggel, családon belül elszenvedett abúzussal vagy kortársak durvaságával.

> Amikor sikerült személyes segítséget is szervezni, a főbb problémák a következők voltak: bántalmazás (25), öngyilkosság (10), pszichés problémák (10), szökés/eltűnés (11) és online zaklatás (5).

 A vonal a nap bármely szakában, hétvégén is ingyenesen hívható a 116-111-es telefonszámon.