Kijavították Dózsa László és Schmidt Mária hazugságát, hogy mindenki lássa

2017. október 27., 20:05

Szerző:

Az Erzsébet királyné útján valaki ráírta a kép valódi szereplőjének, Pruck Pálnak a nevét arra a falfestményre, amelyen Dózsa László neve van feltüntetve – írja egy Instagramra feltett kép nyomán a 444. 

 

forradalom zuglóban

Rita Németh (@egyfulunyul) által megosztott bejegyzés,

 

A botrány arról szól, hogy az 1956-os emlékév hivatalos megünneplésének részeként Budapesten több tűzfalra és házfalra felfestették a forradalom szabadságharcosait névvel, születési és halálozási dátummal. Az egyik ilyen falfestményen a forradalom névtelen hősének, a „pesti srácnak” a megtestesítőjeként Pruck Pált lehet látni, csakhogy hivatalosan Dózsa László nevét írták rá. Dózsa László gyakorlatilag maga jelentkezett, hogy ő szerepel azon a felvételen, amely a plakát alapjául szolgál, a Terror Háza főigazgatója, az 1956-os Emlékbizottság vezetője, Schmidt Mária  pedig azóta is vehemensen kiáll mellette, annak ellenére, hogy a Dózsa László nyilvánvalóan hazudik. Ezt sugallják legalábbis a róla és Pruck Pálról készült korabeli fényképek éppúgy, mint az, hogy amikor Michael Rougier fotográfus felvétele először megjelent az amerikai magazinban, a Life-ban, Pruck Pál nevét tüntették fel alatta. Emiatt Pruck Pál lánya nyílt levelet írt az 1956-os Emlékbizottságnak, kérve, hogy a plakátokat javítsák ki, Dózsa László pedig jelezte, hogy bár ő szerepel „kegyeleti okokból” visszalép, Schmidt Máriát ez nem zavarja túlságosan. Ő ragaszkodik ahhoz, hogy a Dózsa László a felvétel szereplője, Pruck Pál csak egy köztörvényes bűnöző volt. És úgy tűnik, erről Orbán Viktort is sikerült meggyőznie, a miniszterelnöknek ugyanis az október 23-i beszédében sikerült Dózsa Lászlót  egy névsorban említenie Mindszenty Józseffel és Nagy Imrével.

Pruck Pál lánya, Csőkéné Pruck Erika az ügyben pert indított az 1956-os emlékévet szervező Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány ellen. Ebben kéri, hogy a közalapítvány ismerje be, hogy a tévedett, a falfestményről pedig távolítsák el Dózsa László nevét.

Az ügyről tavaly interjút készítettünk Eörsi László történésszel, amelyet ide kattintva olvashatnak el, riportunkban pedig a hátteret tártuk fel.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.