Kijárási tilalmat rendeltek el Óbudán a 12 év alattiaknak, most már azt mondják, csak ajánlás volt

2018. június 13., 11:18

Szerző:

„12 éven aluli gyermekek nem tartózkodhatnak szülői felügyelet nélkül közterületen. A nyári szünidőben ezért munkatársaink hosszabbított szolgálatban, 22:00 óráig járőröznek. Az ellenőrzések helyszíneit kiterjesztettük a vízpartokra és a játszóterekre is. Kérjük, ti is fokozottan figyeljetek a környezetetekben élő fiatalokra!”

– vette észre a Facebookon az Óbuda-Békásmegyer Közterület-Felügyelet (ÓBKF) közleményét 444.

A bejegyzés meglehetős vihart kavart Óbudán, hiszen a tiltás finoman szólva sem életszerű. Az ekkora gyerek, pláne a lakótelepi, már egyedül jön-megy a környéken, lemegy a játszótérre, leviszi a szemetet, kutyát sétáltat, bevásárol biciklizik – sorolhatnánk napestig. 

Varga Mihály és az óbudai közterület-felügyelők találkozása a 168 óra szerkesztősége előtt
Fotó: obkf.hu

Az ÓBKF azonban utóbb elnézést kért a poszt miatt  majd megírta, hogy

csak egy ajánlásról van szó,

a gyerekeknek nem tilos kimenniük az utcára, ők csak a vonatkozó törvény értelmében járnak el. Mint írják: „nem a játszótéren békésen játszó vagy a lakótelepen bringázó, kutyát sétáltató gyermekek felügyelete, hanem a legveszélyeztetettebb célcsoport,

a bandákba verődve randalírozó, a csellengő, a veszélyes tevékenységet folytató vagy veszélyes helyszíneken tartózkodó gyermekek ellenőrzése a cél.

Elsősorban a »vigyázó tekintetre« és a jelenlét megteremtésére fektetve a hangsúlyt, de természetesen veszély észlelése esetén, azonnal intézkedést eszközölve” – igyekeztek megnyugtatni a kedélyeket:

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.