Kigyulladt a Ráday Kollégium, egy ember meghalt

2019. január 24., 06:19

Szerző:

Egy kollégium épületének több helyiségében keletkezett tűz szerdán este Budapest IX. kerületében, a Markusovszky téren, az épületben egy halottat találtak a tűzoltók. A tűzoltók késő estére körülhatárolták a tüzet, így az továbbterjedni már nem tud - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.

A police.hu közleménye szerint a kollégium második és harmadik emelete gyulladt ki. Az oltási műveletek közben egy megégett holttestet találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban. 

Ég egy kollégium a IX. kerületben
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek korábban elmondta, hogy húsz gépjárművel több mint hatvan fővárosi tűzoltó vonult a helyszínre. Mintegy 80 embernek kellett elhagynia az épületet, akik melegedőbuszban várhatták meg a munkálatok végét.

Kisdi Máté nem sokkal éjfél előtt közölte, hogy a tűzoltók a lángokat eloltották, de az épületben az összes izzó, parázsló részt fel kell kutatni és el kell oltani, ami még órákig eltarthat.  A holttest azonosítás még folyamatban van - mondta a szóvivő.

A Magyarországi Református Egyház MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tűzeset a Ráday Kollégiumban történt.

A kollégiumban 130 diák lakik, de nem mindenki tartózkodott az épületben, mert többen hazautaztak a vizsgaidőszak alatt. A diákok ideiglenes elhelyezésében segít a 9. kerületi önkormányzat és az evangélikus egyház is. A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. A Ráday Kollégiumban többségében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanuló diákok élnek - közölte a Magyarországi Református Egyház.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.