Kiadvánnyal világosította fel a Horthy-hívőket kedvencük tetteiről, s a zsidótörvényekről a Tett és Védelem Alapítvány

Abból indultak ki, hogy a történelmi ismeretek hiánya az egyik legfőbb oka a kirekesztő, antiszemita megnyilvánulásoknak, ahogyan az arra méltatlan, egykori közéleti személyek rehabilitálását célzó kezdeményezéseknek is.

2018. február 11., 20:33

Szerző:

Külön kiadvánnyal készült Tett és Védelem Alapítvány a „jeles" alkalomra, hiszen a volt kormányzó halálának évfordulóján istentiszteletet tartottak a Szabadság téri református templomban. Az alapítvány felvilágosító anyaga a Horthy Miklós által aláírt zsidótörvényeket tartalmazta.

A Népszava helyszíni tudósítása szerint a vasárnapi istentiszteletet a Horthy Miklós Társaság szervezte. A rendezvénynek Hegedűs Loránt református lelkész Szabadság téri temploma adott otthont. Az a templom, amelynek előterében – az utcai részen – Horthy mellszobra látható.

A Tett és Védelem Alapítvány munkatársai abból indultak ki, hogy a történelmi ismeretek hiánya az egyik legfőbb oka a kirekesztő, antiszemita megnyilvánulásoknak, ahogyan az arra méltatlan, egykori közéleti személyek rehabilitálását célzó kezdeményezéseknek is.

Ezért kiadványt készítettek: mindenfajta kommentár nélkül közölték a jogfosztó numerus claususról szóló törvény és a három zsidótörvény eredeti szövegét. Mindegyiket Horthy Miklós írta alá.

Az „ünnepelt” kormányzó Hitler és Ribbentrop társaságában
Fotó: AFP/Roger Viollet

A tudósítás szerint istentiszteletre érkezők vegyesen fogadták a templom közelében osztogatott kiadványt. Némelyek kézbe sem vették, mások azonnal visszaadták, de akadtak olyanok is, akik megtartották. „Köszönöm, jó napot kívánok! Áldás, békesség!” – mondta például udvariasan egy decens asszony. Mások ellenben szitkozódtak.

A Tett és Védelem Alapítvány akciójától függetlenül ellentüntetést is tartottak. A mintegy harminc főből álló, uniós zászlókkal demonstráló csoport a templommal szemben gyülekezett. A hangszóróból Bródy János és – egyebek mellett – Pajor Tamás dalai szóltak. Hegedűs Loránték cserébe kihangosítva közvetítették az odabent zajló istentiszteletet. A fotósokat és tévéstábokat amúgy nem engedték a templomban dolgozni. Zoltai Andrea, a tüntetés főszervezője hangsúlyozta: nem egy istentiszteletet akarnak megzavarni, hanem egy gyalázatos politikai esemény ellen tiltakoznak.

Tett és Védelem Alapítvány Vegyesen fogadták a templom közelében osztogatott kiadványt
Fotó: Kökényesi Gábor

Emlékezetes: a közelmúltban egy belvárosi katolikus templomban szerettek volna emlékmisét rendezni Horthy Miklós tiszteletére. Boross Péter volt miniszterelnök, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Szakály Sándor, a Veritas intézet főigazgatója szólalt volna fel. Erdő Péter bíboros „határozott kérésére” az esemény elmaradt. Osztie Zoltán plébános szerint senkinek eszébe sem jutott, hogy aznap van a holokauszt nemzetközi emléknapja. Lezsák Sándor viszont – el nem mondott beszédében, amit a Magyar Hírlapban jelentetett meg – „természetes gesztusnak” nevezte, hogy Auschwitz felszabadításának évfordulóján szentmise keretében emlékezzenek a volt kormányzóra.

 

 

 

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.