Ki nem találná, ki lehet Németh Rezsibiztos Szilárd ellenfele áprilisban

2018. január 6. 20:18 - szerző: 168 Óra

Gigászok harca készül Csepelen, ahol a 24.hu szerint Bangóné Borbély Ildikót indítanák el a helyi szocialisták Németh Szilárd rezsibiztos, Fidesz-alelnök ellen az áprilisi országgyűlési választáson. Sőt, információik szerint a jelölésre már hétfőn rábólint az MSZP országos elnöksége.

A legnagyob ajándék a csepelieknek maga Németh Szilárd volt karácsonykor a Fidesztől

A Csepelt és Soroksárt magába foglaló fővárosi 17. választókerület a szocialisták és a DK osztozkodásában előbbieknek jutott, így gyurcsányi vétótól nem kell tartani. Abból viszont támadhat némi vihar, hogy Németh Szilárd balos ellenfele legutóbb Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa volt – írta a portál. Egyúttal a cikk felidézte azt is:Szabó 2014-ben le is győzte a fideszes politikust és megszerezte a mandátumot.

Szabó most is indul, vagyis Bangónénak először vele kellene megküzdenie. Az Együtt ugyanis nem kívánt összefogni az MSZP-Párbeszéd szövetséggel, s kizárólag jelölt-koordinálásba menne bele, ám mára a szocialista pártban többen nincsenek meggyőződve ennek szükségességéről.

Mindenesetre a többszörösen kudarcot vallott Németh Szilárd újbóli fideszes indítása éppen arra számíthatott, hogy Csepel vitás körzet lesz az ellenzéki pártok között, s így – mint arról korábban írtunk – még a rezsibiztosnak is lehet esélye.

Bangóné Borbély Ildikóval pedig az MSZP kedveskedik a választókörzetnek

Most, a vereség forgatókönyvét elkerülendő Bangóné kontra Szabó konfliktusban matematikailag három megoldás kínálkozik:

– Szabó Szabolcs visszalép, s Bangóné egyetlen balosként megküzd a rezsibiztossal,

– Szabó Szabolcs nem lép vissza, s Bangónéval osztozva a balos szavazatokon mindketten kiábrándító eredményt érnek el,

– Bangóné csak megmutatja magát, ezzel némi tárgyalási potenciált ácsol pártjának ez Együttel szemben, aztán visszalép, s így Szabó Szabolcs megcélozhatja a címvédést.

A szocialista képviselő csatasorba állítása mindenesetre várhatóan számos vidám pillanattal ajándékozza majd meg a politika- és a sajtótörténetet – emlékeztetett a 24.hu, hiszen ismert, hogy Németh Szilárd szemében Bangóné maga az Ördög felesége, számtalan parlamenti és egyéb szóváltáson túl van már a kapcsolatuk.

De vajon lesz-e még ebből más is?