Kétszer is földre vitte a győri tornatanár a részeg kötekedőt, de az csak nem bírt leállni

2018. május 28., 10:01

Szerző:

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolják azt a férfit, aki idén márciusban kétszer is megütött egy testnevelés órát tartó tanárt Győrben – közölte az ügyészség.

Az ittas elkövető a vád szerint először a testnevelés órán résztvevő középiskolás gyerekeket kezdte szidalmazni, mikor a tanár rászólt, hogy hagyja békén a tanítványait. A vádlott azonban ekkor a pedagógust kezdte szidalmazni, majd mellkasánál meg is ütötte őt. A testnevelő ekkor a földre vitte a támadóját, aki ezután elindult a helyszínről.

A vádlott haladtában is visszakiabált a sértettnek, majd vissza is fordult, és újra a nevelő felé indult, aki ekkor telefonon rendőri segítséget kért. 

Mikor odaért a  tanárhoz, mellkasán újra megütötte, ezért a tanár újra földre vitte, egyik kezével egy ideig ott is tartotta. Mikor az elkövető felkelt a földről a sértett arcába köpött, majd távozott.

Néhány perc elteltével a férfi az utcán éppen egy nyolcvanegy éves, idős hölgyet szidalmazott minden előzmény nélkül, mikor a rendőrök elfogták.

A huszonnyolc éves különös visszaeső vádlottal szemben hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.