Kétmilliárdnyi kenőpénzt fizethetett az Alstom a budapesti metrókért

Egy brit nyomozó hatóság vádirata szerint az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttatott két cégen keresztül a BKV-nak, hogy az Alstom nyerje a metrókocsitendert – írta az .

2016. április 6., 14:07

Az ügyben Magyarországon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz hivatali vesztegetés gyanúja miatt.

Az egyik cég a 2006-os Strabag-botrányból jól ismert bécsi Eurocontact, amin keresztül a konszern egyes magyar pártokat pénzadományokkal segített.

Az Alstom egy Hagyó-ügyben tett tanúvallomás szerint már a nagykörúti villamostenderen is próbálkozott 2002-ben.

A brit Súlyos Csalások Elleni Hivatal (SFO) napokban a negyedik Alstom-vezetőt vádolta meg azzal, hogy szerepe volt a BKV által megvásárolt Alstom metrókocsik korrupciós ügyében. Az SFO az Index kérdésére további információkat küldött, ezek szerint négy Alstom-vezető más, egyelőre meg nem nevezett gyanúsítottal együtt 2006. január 1. és 2007. október 18. között korrupciós bűncselekményt megvalósítva 2,3 millió euróig terjedő összeget adtak, vagy beleegyeztek, hogy adnak a BKV Zrt. tisztviselője vagy tisztviselői, ügynökei részére.

Az összeget az Alstom és az osztrák Eurocontact Public Affairs GmbH között 2006. június 8-án létrejött tanácsadói megállapodás keretében járó díjnak álcázták, és céljuk az volt, hogy az Alstom Group kedvező bánásmódban részesüljön a 2-es és 4-es metró szerelvényeinek beszerzésére kiírt tenderen. Az Eurocantact mellett ugyanez volt a szerepe a dán Hansen Consulting Aps-nek, amelyen keresztül több mint 5 millió euró juthatott a BKV-hoz.

Az Eurocontact az Indexnek reagált a vádra. Szerintük a megállapodás egy szokásos tanácsadói szerződés volt, amit a cég teljesített. A cég szerint az SFO és osztrák társhatóságok három éven át vizsgálták az Eurocontact minden gazdasági tevékenységét és összes pénzmozgását. Az angol hatóság egyetlen dolgot talált megjegyzésre érdemesnek, hogy az Eurocontact milyen nagy összegű adót fizetett be az Osztrák Államkincstárnak. Mivel az Eurocontact többéves tevékenységét átkutatva gyanús pénzmozgásra utaló nyomot vagy teljesítetlen szerződést nem talált, az osztrák államügyészség bűncselekmény hiányában 2014 novemberében jogerősen lezárta az ügyet.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.