Kegyeleti választásról és piszkos kampányról beszélt Lázár János és elbukott jelöltje

Bagatellizálta a kudarcot és az ellenzéket kritizálta Hegedűs Zoltán és Lázár János a csúfos vereség után. A kancelláriaminiszter fenntartotta, hogy Hódmezővásárhely vesztes város lesz azzal, hogy Márki-Zay Péter nyert.

2018. február 25., 22:42

Szerző:

Kegyeleti választásnak nevezte, továbbá a a piszkos kampány győzelmének a tisztességes munka fölött a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás vesztese az eredmény ismeretében. A fideszes alpolgármester, Hegedűs Zoltán nem egyedül állt a kamerák kereszttüzébe, hanem magával vitte Lázár János volt helyi polgármestert, Miniszterelnökséget vezető minisztert is, aki szinte helyette beszélt, s aki többszöri újságírói kérdésre sem vonta vissza korábbi fenyegető kijelentéseit.

Lázár korábban azt mondta: Hódmezővásárhely vesztes város lesz, s egy falu szintjére zuhan, ha nem a fideszes jelölt nyer, mert egy nem fideszes polgármesterrel a kormánypárti többség nem fog tudni együtt dolgozni.

Ezeket tehát most sem vonta vissza, ehelyett kampányról, főként az országgyűlési kampányról beszélt, Lázár szerint erre kell koncentrálni. A miniszter a térség egyéni országgyűlési képviselője és a Fidesz-KDNP jelöltje is, nyilván érhető okokból érzékenyen érintette a korábban polgármesterként irányított szülővárosában elért eredményük.

Hegedűs Zoltán és Lázár János együtt kampányoltak – akkor nem mosolyogtak, vasárnap este is csak erőltetetten sikerült
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ennek ellenére Hegedűs és Lázár is erőltetett mosollyal köszönték meg a választók bizalmát, gratuláltak a nyertesnek, s hálálkodtak a fideszes aktivistáknak. A tárcavezető szerint Orbán Viktor kormányfő is azt kérte tőle, hogy köszönje meg a helyiek részvételét, hiszen – mint azt legalább hétszer elismételte Lázár – „9500 szavazónk bizalmát képesek voltunk megtartani” Hódmezővásárhelyen. Szerinte a  választások sajátja, hogy „az ember egyszer nyer, máskor veszít”, s a Fidesz tiszteletben tartja a választópolgárok döntését. Majd többször is azzal érvelt, őt 2010-ben 9500 szavazattal választották polgármesterré ugyanitt.

Lázár kissé sértődötten persze azt is mondta: „országos jellegű kampány folyt a városban, de ennek Hódmezővásárhelyen holnap vége lesz”. Kíváncsiságát fejezte ugyanakkor ki, hogy hogyan boldogul a következő napokban, hetekben és hónapokban Márki-Zay Péter, aki – mint hangsúlyozta – 2019-ig vezeti majd a várost, amikor ismét önkormányzati választások lesznek Magyarországon, így Hódmezővásárhelyen is. Az eredményeket pedig, főként mivel parlamenti választási kampány is van, még értékelni kell – mondta.

Lázár felemás somolygások mentén előadott szavaiból egyébként akár arra is lehetne következtetni, hogy most már nemcsak kormányzati pozíciójától szabadulni – ahogyan azt többször, különböző informális és hivatalos beszélgetésekben is lebegtette már –, de akár parlamenti mandátumától is megválna, s 2019-ben maga tér majd vissza Hódmezővásárhelyre, s küzd meg a polgármesteri székért.

Egy biztos: Márki-Zayt semmiképpen sem segíti majd a Fidesz, hiszen Hegedűs azonnal be is jelentette lemondását az alpolgármesteri beosztásáról, a továbbiakban önkormányzati képviselőként kíván csupán tevékenykedni.

Noha a fideszes mosolykommandó igyekezett roppant lazára venni, érdemes emlékeztetni:

a hódmezővásárhelyi polgármester-választást Márki-Zay Péter (független) 13 076 szavazattal (57,49 százalék) nyerte, Hegedűs Zoltánt, a Fidesz-KDNP jelöltjét, a város alpolgármesterét 9468-an (41,63 százalék), Hernádi Gyulát (független) 201-en (0,88 százalék) támogatták.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.