Katasztrófában élünk – Misetics Bálint: A szegények fölötti ítélkezésre nincs se szükség, se bocsánat

2018. január 14. 08:15 - szerző: Barát József

A Fidesz-kormány szegényellenessége az egész ország élhetőségét rombolja – állítja Misetics Bálint szociálpolitikus. Úgy gondolja, a jelenlegi perverz újraelosztás haszonélvezői között is sokan vannak, akik nem értenek egyet azzal, hogy a szegényektől elcsalt pénzt nekik adják. Ők miért ne támogathatnának olyan szervezeteket, amelyek a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésén fáradoznak? Misetics meggyőződése szerint a szolidaritás erősítésének gondolatával Magyarországon ma lehet politikai támogatást szerezni.

– A jelenlegi kormánypártokat nem érdeklik a szegények, az általuk uralt Országgyűlés tehát nem fog törvényt hozni a szociális minimumról. Ez azonban nem mentesít minket az erkölcsi és intellektuális kihívástól, hogy azon gondolkodjunk, mi az, aminek benne kellene lennie egy ilyen jogszabályban. Ha a jó kormányzás lenne a cél, és nem valami más.

– Ha csak egy dolgot lehet kiemelni, akkor a legfontosabb a garantált minimumjövedelem lenne, ami biztosítaná, hogy egy meghatározott szint alá senki sem zuhanhat. Ez az Európai Unió jóléti államaiban bevett ellátási forma.

– Tehát nem azonos a sokat vitatott alapjövedelemmel.

– Nem. Bár én személyesen az alapjövedelem bevezetését is támogatnám, az egyelőre középtávon sem tűnik politikailag megvalósíthatónak. Az alapjövedelem azt jelentené, hogy minden állampolgár további feltételek nélkül kap egy azonos összegű támogatást. A minimumjövedelem ezzel szemben úgy működik, hogy egy meghatározott megélhetési szintet, mondjuk fejenként havi ötvenezer forintot mindenki számára garantálunk. Ha valakinek nincs jövedelme, akkor 50 ezer forintot kap, ha viszont havi 35 ezer forint a rendszeres bevétele, akkor a maradék 15 ezret kapja meg. Ez tehát rászorultság alapján járna, sokkal kisebb a költsége, és vélhetően nem váltana ki olyan erős politikai ellenállást, mint a feltétel nélküli alapjövedelem. Hátránya viszont, hogy nem mindenkihez jutna el, aki jogosult lenne rá. Minden olyan ellátásból sokan kimaradnak, amit igényelni kell, aminek a jogosultságát bizonyítani kell.

– Éppen a legelesettebbek, a legkevésbé tájékozottak, a legügyetlenebbek eshetnének ki.

– Igen. Ennek ellenére sokakat megszabadíthatna a nyomortól, ha aránylag könnyű volna hozzáférni, és legfeljebb olyan együttműködési kötelezettségek kötődnének hozzá, amelyek nem büntető jellegűek, és a munkanélküliek esetében valóban elősegítik a munkaerőpiaci részvételt.

– A közmunkában való részvétel nem ilyen?

– Annyira nem ilyen, hogy pont ellenkező a hatása: jelenlegi formájában inkább akadályozza az elsődleges munkaerőpiacon való részvételt, helybenjárásra ösztönöz. A minimumjövedelemhez viszont hozzá lehetne kötni a családsegítő központtal való együttműködést, például képzéseken való részvételt. Ismétlem, fontos, hogy a feltételek ne legyenek büntetőek, nem adhatnak lehetőséget az önkényeskedésre, mint a mai önkormányzati ellátások, amelyek keretében az önkormányzat előírhat szinte bármit. Milyen gyakran nyírják a füvet, elég tiszta-e a fürdőszoba és így tovább. Elő is írnak egy csomó olyan dolgot, ami lehetőséget ad a helyi politikusoknak és hivatalnokoknak, hogy ítélkezzenek, és még a minimális segélyektől is megfosszanak elesett embereket. Erre nincs se szükség, se bocsánat.

Fotó: Kovalovszky Dániel

 

Misetics Bálint

1987-ben született Budapesten. Oxfordban diplomázott összehasonlító társadalompolitika szakon, évfolyamelső szakdolgozatát a kelet-európai államok jóléti politikájából írta. Jelenleg szociálpolitikából doktorál, és külső szakértőként dolgozik a zuglói önkormányzat szociálpolitikai reformjain. A Város Mindenkié csoport egyik alapító tagja.

 

– A minimumjövedelem a gyerekekre nem vonatkozna?

– A minimumjövedelem mindenkire vonatkozna, amennyiben a családok egy főre eső jövedelmét egészítené ki egy meghatározott minimumra. Ezenkívül a gyerekeket a családi pótlék radikális emelésével kellene hozzájuttatni a fejlődésükhöz minimálisan szükséges forrásokhoz. Tekintettel arra, hogy a családi pótlék összege tíz éve változatlan, ha csak a reálérték megőrzéséhez szükséges elmaradt emeléseket bepótolnánk, máris jelentős lépést tennénk előre. Erre egyébként feltétlenül szükség is volna, és ha a szociális minimum tíz pontból állna, akkor rögtön a második helyen említeném. A családi adókedvezmény többet ad a gazdagabbaknak, mint a szegényebbeknek – a rendelkezésre álló forrásokat ehelyett oda kellene irányítani, ahol azokra nagyobb szükség van. Szükséges lenne a gyes összegének emelése is.

– Jó, legyen akkor tízes a lista, amelyet szerintem senki sem fog megvalósítani, amíg a Fidesz diktálja a szociálpolitikát.

– Ide sorolnám, hogy az álláskeresési támogatás ne három, hanem legalább kilenc hónapig járjon, és persze égetően fontos lenne jó néhány új, lakhatással kapcsolatos előírás. Szükség volna országos lakásfenntartási és adósságcsökkentési támogatás bevezetésére. Törvénybe kellene foglalni a gyermekes családok lakhatáshoz való jogát és az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalmát. Elengedhetetlenül szükséges a szociálisbérlakás-hálózat bővítése is, bár ez nem megy egyik napról a másikra. Azonnal hozzá kellene tehát kezdeni ahhoz, hogy hónapról hónapra megóvjuk az embereket a szélsőséges nyomortól, de legalább ilyen fontos azoknak az ellátórendszereknek, közszolgáltatásoknak a fejlesztése, amelyek megakadályozzák, hogy a szegénység generációról generációra újratermelődjön. Ebből a szempontból az iskolai esélyegyenlőség biztosításával kapcsolatos teendők tölthetnék ki az összes maradék pontot. A munkavállalói jogok erősítése, a sztrájkjog helyreállítása, a közalkalmazotti bérfejlesztés szintén elengedhetetlen volna a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

– Ha mindezt törvénybe foglalnánk is, betartani sem volna könnyű. Az ombudsman jelentése szerint például ma az állami gondozásba vett gyerekek harmadát anyagi okok miatt szakítják ki a családokból, holott ezt a törvény kifejezetten tiltja.

– Igen, és amikor a gyermekes családok lakhatáshoz való jogának intézményesítéséről vagy a minimáljövedelemről beszélünk, akkor ezek részben éppen arra szolgálnának, hogy többé fel se merülhessen, ami ma a magyar állam legkegyetlenebb gyakorlatainak egyike. Ha nem éppen a legkegyetlenebb. Rutinszerűen tesznek utcára családokat, amelyek fizetésképtelenné váltak, majd elszakítják a gyerekeket a szülőktől, testvért a testvértől.

– Gyakran halljuk, hogy látható, érezhető javuláshoz olyan irdatlan összeg kellene, amit képtelenség előteremteni. Jogos?

– Nem. Ez már 2010 előtt sem volt igaz, azóta viszont hihetetlen összegek áramlanak a felső tíz százalékon belül is a leggazdagabbakhoz, miközben súlyosan pazarló presztízsberuházások történnek. Nyilvánvaló, hogy a szegénység felszámolásához nem a pénz hiányzik, hanem a politikai szándék. Minden héten van egy hír stadionavatásról, uszodabővítésről, főterek átadásáról. Röpködnek a tízmilliárdok. Amiből most lőtereket akarnak építeni, abból tíz éven át lehetett volna finanszírozni azt az adósságcsökkentési támogatást, amit 2015-ben megszüntettek. Nem az a gond, hogy Magyarország forráshiányos ország, hanem hogy igazságtalanul oszlik el a jövedelem. Csak az egykulcsos adórendszer évente 500 milliárdos ajándék a leggazdagabbaknak.

– Mivel magyarázza azt a kormányzati politikát, amely a szegényektől sok csatornán vesz el az oktatástól, az egészségügyön keresztül, a minimálbér adóztatásáig és különféle segélyek megvonásáig, hogy aztán a pénzt a gazdagoknak adja?

– Hadd árnyaljam, hogy ki jár jól és ki jár rosszul. Nem csupán arról van szó, hogy a társadalom többségével szemben a politikai osztályhoz tartozók és rokonságuk, valamint az oligarchák gazdagodnak. Igaz, az elosztási rezsim, ideértve a korrupciót is, nyilvánvalóan ennek a szűk körnek a legelőnyösebb. De létezik egy ennél sokkal szélesebb kör, amelynek kedvez az adó-, a család-, a lakáspolitika. Az adórendszer kapcsán említett 500 milliárd forintból is több mint egymillió embernek jut. A Fidesz szegényellenes politikájának haszonélvezői között vannak olyanok, akik sem politikai, sem erkölcsi szempontból nem értenek egyet a Fidesz politikájával. Nekik érdemes lenne megfontolniuk, hogy abból a jelentős jövedelemnövekményből, amit akaratuk, értékeik, jobb belátásuk ellenére éppen szegényellenes politikája miatt juttat nekik a Fidesz-kormány, nem kellene-e költeniük a szegénység felszámolására is. Például olyan társadalmi kezdeményezések, akár pártok támogatásával, amelyek azon dolgoznak, hogy enyhüljön a szegénység, csökkenjenek a társadalmi egyenlőtlenségek.

– Ettől akár kicsit jobban érezhetnék magukat a bőrükben.

– Akár. Erre az elhatározásra nemcsak erkölcsi megfontolásból juthatnak, hanem azért is, mert egyre több bizonyítékot tudunk arra – amit jó érzésű emberek egyébként is sejtenek –, hogy mindenkinek rosszabb egy olyan társadalomban élni, ahol egyre mélyülnek az egyenlőtlenségek. Ilyen országokban rosszabb a közbiztonság, rosszabbak a diákok iskolai eredményei, több a mentális betegség, alacsonyabb a várható élettartam, sőt csökken a gazdasági növekedés is. Tehát felhalmozódik egy csomó társadalmi probléma.

– Ez a társadalompolitika nem vezet katasztrófához?

– Ha így megy tovább, az súlyosan rombolja Magyarország élhetőségét. Csak azért nem mondom, hogy mindez katasztrófába vezet, mert bizonyos értelemben már most katasztrófa van. Benne élünk.

– Szakértők állítják: a nyomor is egyfajta kultúra, a tanult tehetetlenségből nem lehet kilépni egy kicsivel több pénzzel. Ez visszavezet a bibliai gondolathoz, hogy hal helyett hálót kellene adni.

– A készpénzes ellátások összes hatásvizsgálata azt bizonyítja, a rendszeres megbízható jövedelemtöbbletnek kedvező hatása van a gyerekek iskolába járására, teljesítményére, a népegészségügyi mutatókra. Más kérdés, hogy a nyomor felszámolásához nemcsak több jövedelemre van szükség, hanem magas színvonalú közszolgáltatásokra is: oktatásra, egészségügyi ellátásra, szociális szolgáltatásokra, munkaerőpiaci programokra, tömegközlekedésre. De minden másnak elemi feltétele, hogy az emberek ennivalót és gyógyszert, ruhát tudjanak venni, télen fűtsenek. Már 2010 előtt is ott tartottunk, hogy az állam által minimálisan garantált jövedelem elmaradt a létminimumtól. A válság éveiben nem volt még egy olyan uniós ország, ahol a legszegényebbeknek szánt juttatások olyan drámaian csökkentek, mint Magyarországon. Mára odáig süllyedtünk, hogy a juttatások összege nemhogy a létminimumot, de az élelmiszerkosár költségét sem éri el. A 22 800 forintos segély még arra az élelmiszerre sem elég, ami a táplálkozástudományi intézet szerint minimálisan szükséges. Ilyen körülmények között cinizmus a szegénység kultúrájáról értekezni.

– Tény, hogy az éhség szélén támolyogva nem lehet halat fogni. Meg érteni is kellene hozzá.

– Jobban járna mindenki, ha a jelenlegi kényszerközmunka helyett értelmes munkaerőpiaci programokra költenénk. Egyébként a szolgáltatások esetében sem kisebb a baj, mint a pénzbeli ellátásokkal, csak ezek nem számszerűsíthetők olyan könnyen. Én A Város Mindenkié csoportban dolgozom, és rendszeresen előfordul, hogy az önkormányzati családsegítő szolgálatok megkeresnek azzal, van egy család, amelyik el fogja veszteni a lakhatását, és mi nem tudunk-e segíteni valahogy nekik. A családsegítők gyakran annyira eszköztelenek, hogy a Kukorelly Endre által alapított és magánadományokból működő Nyugodt Szív Alapítványhoz kell fordulniuk, hogy egy-egy családnak tudnak-e pénzt adni albérleti kaucióra. A fővárosban! És akkor mi van az apró, nyomorgó falvakban? Ez abszurd.

– Egy cikkében arról írt, hogy a magyar nép nem annyira szegényellenes, mint a jelenlegi politikai uralkodó osztály. Honnan tudja?

– Ez empirikus kérdés. Számos közvélemény-kutatás bizonyítja, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége szerint túl nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, és az államnak többet kellene tennie a szegénység felszámolása érdekében. Ha legalább az ellenzéki nyilvánosság még meglévő pici rezervátumaiban az egyenlőtlenségek, a szegénység csökkentéséről, a jóléti állam újjáépítéséről, a közszolgáltatások fejlesztéséről lenne szó, akkor talán az ellenzék sem ott tartana, ahol most. Állítom: lehetne politikai támogatottságot szerezni a szolidaritás üzenetével a társadalmi egyenlőtlenségek mérsékléséhez.