Kásler Miklósnak a vadászat a hobbija, de csak mert szereti nézni, ahogy a virágok nőnek

2018. május 1., 10:50

Szerző:

Korábban már többször megemlékeztünk Kásler Miklós szórakoztatóan kétségbeejtő életfelfogásáról, és azt kell megállapítanunk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma új vezetőjéről nem fest túlságosan hízelgő képet az a néhány portré sem, amelyet korábban készítettek róla.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyar Narancs tavalyelőtti cikkéből például az derül ki, hogy Országos Onkológiai Intézet szívélyes, a politikusokkal párthovatartozástól függetlenül együttműködésre törekvő volt főigazgatójának az érdeme az onkológiai ellátás következetesen végigvitt centralizációja, a rendszer azonban átláthatatlan, a keze pedig jellemzően maga felé hajlott, ha a fejlesztésekről volt szó. Ennek kapcsán az Index egyik forrása jegyezte meg nemrég, hogy túlzottan centralista és etatista, amelyben ugyanolyan, mint Orbán Viktor, az pedig a Magyar Nemzeti Bank 260 milliárdból létrehozott alapítványainak a költési botrányában derült ki, hogy az egyik alapítványtól, a Pallas Athéné Domus Animae-tól a Kairosz Könyvkiadó 39 millió forintot kapott annak a Nemzeti Nagyvizit című könyvsorozatnak amely a támogatás indoklása szerint 

„átfogja a magyarság történelmét a honfoglalástól egészen napjainkig, mely hiánypótló mű atekintetben, hogy a nyugatról érkező, erősen globalista történelemszemlélet ellensúlyozására szükséges a magyarság történetének nemzeti érzelmű és szemléletű bemutatása, különös tekintettel a felnövekvő ifjúság világnézetének alakítására, hazafiúi érzelmének erősítésére a globalista nézetekkel szemben”.

Amellett egyébként, hogy műkedvelő történész, Kásler Miklósnak van egy másik, az Orbán-kormány profiljába tökéletesen illő hobbija is, mégpedig a vadászat. Erről a szenvedélyéről több interjúban is vallott már. 2016-ban az Életünknek azt mondta:

„A vadászat fegyelmezett ősi ösztön. Nem arról szól, hogy mindent lelövök, ami mozog. A vadászat a vadgazdálkodás fontos eszköze. Én mindig csak selejtet lövök, ha lövök, mert gyakran felülök a lesre, és ekkor minden megszűnik, kikapcsolódom és gyönyörködöm abban,amit látok. A vadászatra is sajnos egyre ritkábban van idő, egyre ritkábban jutok el a magaslesig. Ez az én vadászatom, amit igen nemes tevékenységnek tartok”,

egy Innotékának adott 2018. februári interjújában pedig elárulta, időnként vadászik,

de nem azért, hogy lövöldözzön, hogy gyilkoljon, hanem mert szereti nézni, ahogy a virágok nőnek, az erdő belombosodik, majd lombját veszti.

A kásleri életfelfogásról először amiatt a beszélgetés miatt írtunk, amelyben azt állítja, hogy a tízparancsolat betartásával el lehet kerülni a halálos kórok 70-80 százalékát, és ami azt illeti, ennek az életfelfogásnak nyilvánvalóan a hit az alfája és ómegája, csak az meglepő kissé, hogy ez a hit jelentős részben a saját bevallása szerint is  a torinói leplen nyugszik valamiféle belső meggyőződés helyett. 

A hitem kialakulásában fontos személyes élményem a torinói lepel volt. Sokat olvastam a korai kereszténységről és a torinói lepelről is szinte mindent. A leplet én a feltámadás tárgyi bizonyítékának tartom. A hitemet ezzel a természettudományos háttérrel is alá tudom támasztani. Igaz, a hit nem tudományos kérdés

– mondta az emberi erőforrások új minisztere az Életünknek.