Kásler Miklós szerint nem az a lényeg, hogy a szomszéd utcában lehessen orvosi ellátást kapni

2018. július 20., 11:33

Szerző:

A megyei kórházakba fogják utalni a tumorgyanús betegeket, így elérhetővé válik a két hét alatt felállított diagnózis –mondta az Inforádióban az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós szerint elkészült a népegészségügyi program vázának szánt öt nemzeti program, amit a magyar nemzeti rákkontroll program mintájára alkottak meg.

„A tervek szerint korszerű gyermek-egészségügyi hálózatot fognak kiépíteni a Heim Pál Kórház központjában. A kardiológiában sok olyan akut ellátásra alkalmas állomás lesz, ahol például az infarktus diagnózisát, az első teendőket elvégzik. Változások lesznek a reumatológiában, a mozgásszervi betegségeknél és a mentálhigiénénél is, és ha ezeket egymásra rakjuk, kialakul egy egészségügyi ellátórendszer váza, ahol annyi kapacitás van, amennyire szükség van" – magyarázta Kásler.

A miniszter az onkológiai ellátással példálózott, elmondta: néhány éve még 451 kórházi osztályon volt ellátás, amit mostanra 139-re csökkentettek, ami az ellátás minőségében azonnali javulást, a finanszírozásban kedvező helyzetet eredményezett, de ez a szám még mindig sok.

Kásler Miklós, az Emmi miniszterjelöltjének bizottsági megh Kásler Miklós
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzeti rákkontroll program legújabb változatában további ésszerűsítéseket javasolnak: nem az a lényeg, hogy a „szomszéd utcában” legyen az ellátóhely, hanem, hogy oda kerüljön a beteg, ahol gyors a diagnosztika és érdemi a kezelés.

Ennek megfelelően hamarosan megjelenik az a rendelet, amely előírja, hogy tumorgyanú esetén először a megyei kórházba kell küldeni a beteget, ahol van képalkotó diagnosztika és szövettan. Ha a beteget nem küldik egyik helyről a másikra, és nem kell mindenhol heteket-hónapokat várnia, megvalósítható, hogy két hét alatt meglegyen a diagnózis. A megyei kórházak többségében a sebészeti beavatkozások és a sugárterápia is végrehajtható.

Kásler adatvédelmi okokkal indokolta, hogy eddig nem hozták nyilvánosságra a kórházi fertőzésekre vonatkozó statisztikákat, de azt elmondta, becsléseik szerint a kórházi fertőzések közel felét meg lehet előzni, erre vonatkozóan szeptemberben hatályba lép egy miniszteri rendelet. Ugyancsak rendeletet dolgoznak ki a a sürgősségi ellátóhelyek várakozási idejének csökkentésére.

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.