Kásler Miklós: A tízparancsolat népegészségügyi program, a budapesti ellátás nyolc év múlva el fogja érni a nyugati szintet

2018. május 11., 21:08

Szerző:

Mandiner készített egy hosszú interjút az Emberi Erőforrások Minisztériumának az új vezetőjével. A tárcavezetőt mindenről kérdezték az egészségügytől az oktatáson át a tízparancsolatról szóló hírhedt kijelentéséig. szó szerint idézzük néhány válaszát: 

  • „Lényegesnek tartom, hogy az emberközpontú, a családközpontú, a nemzetközpontú, tehát az értékközpontú tevékenységeknek a harmonizációja megtörténjen. Ennek a minisztériumnak én ebben látom az értelmét. (...) Én az értékalapú tevékenységeket fogom összehangolni az élet legkülönbözőbb területeiről. Én erre vállalkoztam, erre kaptam felkérést. Az eddigi tapasztalataim, a képességeim, az információim és a munkatársaim segítségével ezt fogom végigvinni.”
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
  • „Összességében, ha Magyarországon az egészségügyi dolgozók tekintetében az állandó támadások helyett a megbecsültség dominálna, ha az ellenzék nem a negatív kivételek kiragadásával foglalkozna, hanem azzal a tisztelettel, ami kijár azoknak, akik az életüket a többi embertársuk gyógyítására, életmentésére áldozzák, akkor ez sokat számítana az országhatárokon innen és túl dolgozó egészségügyi szakemberek számára egyaránt.”
  • „Nagyon helyesnek tartom, hogy a fejlesztések vidéken kezdődtek el, ugyanis ott voltak a legnagyobb gondok. Az infrastruktúra, a körülmények, a műszerezettség lényegesebben rosszabb állapotban volt, mint Budapesten. Most azonban megfordult a helyzet és a vidéki kórházaknak a műszerezettsége sok esetben jobb, mint néhány budapesti intézményé. (...) Egyvalamit kijelenthetek: Budapest egészségügyi ellátását a megfelelő szintre fogjuk felhozni. Egy olyan szintre, ami összehasonlítható lesz a tőlünk nyugatabbra élő emberek ellátásával is. (...) Ez egy nyolcéves folyamat, 2026-ig fog lezajlani.”

„A sürgősségi ellátás nagyon gyors beavatkozást igényel, ugyanis sokszor valóban hosszú sorok várakoznak és az emberek közérzetét az is befolyásolja, hogy mennyit kell várniuk az orvosra.”

  • „Én nem csak oktatásban gondolkozom, hanem nevelésben is. Az értékalapú oktatás és nevelés lesz a cél, amiben a magyar kultúrának a hihetetlen értékei is meg fognak jelenni.”
  •  „A tanárok anyagi helyzetét munkaarányosan és eredményarányosan folyamatosan rendezni kell, illetve meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek mentén a folyamatos pedagógus továbbképzésben ők is értékeket kapjanak.”
  • „A konzervatív azt jelenti, hogy értékőrző. Léteznek örök értékek a világban, amik például már a görög filozófiában is megjelentek és gyakorlatilag azóta is részét képezik az emberi kultúrának. Ezek mellett pedig voltak és lesznek is divatos elképzelések, amik jönnek-mennek. Eltűnnek, majd mások jelennek meg helyettük. Ezek legtöbbször azért tűnnek el, mert nem tudtak sokat mondani az emberekről, végső soron nem őket fejezte ki. A liberalizmus kapcsán is számtalan jel utal arra, hogy a kultúrában, a szellemtörténetben elérte a korlátait.”
  • „A tízparancsolat tökéletes etikai kódex is, mert ha valaki betartja, nem ütközik össze az embertársaival, a társadalommal.

Végezetül pedig népegészségügyi program is, mert a betartásával számos súlyos betegséget megelőzhetünk.

Az józan ésszel is belátható, hogy célszerű a tízparancsolat szerint élni. Az ellenzéki sajtó heves támadásainak közepette én azt szeretném már végre valakitől hallani, hogy a parancsolatok közül melyik az, amelyik emberellenes?”

A tízparancsolat és az egészség összefüggéseiről nemrég az Index írt egy vidám összefoglalót, a miniszter kissé hajmeresztő nézeteiről pedig korábban több cikkben – például ebben, ebben és ebben – is megemlékeztünk már. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.