Karácsony Gergely barátságosan kávézgat a róla hangfelvételt szivárogtató politikustársával

2017. december 16., 11:47

Szerző:

Érdekes programmal dúsította Karácsony Gergely a szombati napját. A Párbeszéd és félhivatalosan már az MSZP miniszterelnök-jelöltje épp a szocialistákkal indult kampánykörútra, s látogatott el Pécsre, ahol egy meghívó szerint „„SEGÍTÜNK” JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ – A GAZDAGOK HELYETT A SZEGÉNYEKET TÁMOGATJUK" című, roppant érdekfeszítőnek ígérkező szocialista sajtótájékoztatón vesz majd részt.

Ám programjába a zuglói polgármester mást is beillesztett: Pécsről posztolt ugyanis a Facebookra egy képet, melyen Berkecz Balázzsal, az Együtt alelnökével látható. Berkecz volt az, aki – mint megírtuk – felvette, majd pedig szándékosan vagy meggondolatlanságból kiszivárogtatta azt a hangfelvételt, amelyen Karácsony kendőzetlen őszinteséggel, s néhány vulgáris kifejezéssel fűszerezve beszélt arról az Együtt elnökségi ülésén, hogy nem hatalmi ambíciók, hanem a közös ügy hajtja, ezért ragaszkodik a demokratikus ellenzéki pártok teljes összefogásához.

Karácsony már korábban azt mondta, nem haragszik Berkeczre, most pedig az alábbi bejegyzést tette:

 

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.